Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » El vagyok jegyezve, de nem...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

El vagyok jegyezve, de nem tudom, hogy szeretném e még a kapcsolatot. Mit tegyek?

Figyelt kérdés

6 éve vagyunk együtt a párommal, nyáron történt az eljegyzés. De az eljegyzés óta minden megváltozott. Mintha épp az ellenkezőjét érte volna el, átgondoltam a dolgokat, hogy én ezt tényleg komolyan szeretném e, ő e az igazi. Rájöttem, hogy nem ő álmaim férfije, nem szeretném vele leélni az életem. Ő nagyon ragaszkadó típus, egyszer szakítottunk és öngyilkos akart lenni, nagyon nehezen lehetett csak lebeszélni. Félek, hogy megint ez lesz. A helyzetet bonyolítja egy másik fiú is, akit nemrég ismertem meg. Sokat gondolok rá, és azt is tudom, hogy nem szakítana szét egy párkapcsolatot még akkor sem ha az már nem működik. Nem tudom igazából, hogy ő érez e irántam valamit, de már csak pár hónapig lehetek a közelébe. Úgy érzem, hogy félek szakítani, félek attól is, hogy egyedül leszek, és attól is, hogy elveszítem a lehetőséget a másik fiúnál.

Teljesen kilátástalannak érzem a helyzetem. Tanácstalan vagyok. Kérlek segítsetek!

Ti mit tennétek a helyemben?


2012. márc. 5. 23:25
 1/4 anonim ***** válasza:

Leírtad: nem akarod leélni vele az életed.

Szerintem itt már nincs mit tenni..

2012. márc. 5. 23:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
Pontosan, még nem is házasodtatok össze már kételyeid vannak. Nem maradtok sokáig együtt :)
2012. márc. 5. 23:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:

"Rájöttem, hogy nem ő álmaim férfije, nem szeretném vele leélni az életem."


Választhatsz: vagy most szakítasz, vagy maradsz egy olyan férfi mellett, aki mellett nem vagy boldog. Persze, ez csak külső szemlélőként ilyen egyértelmű, nehéz lépni, de az írásodból úgy vettem ki, hogy pontosan tudod, hogy mit akarsz, csak nem mered megtenni. Viszont ha nyuszi vagy, tönkreteheted az életedet...

2012. márc. 5. 23:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
Leírtad: nem vele akarod leélni az életed. Mi a kérdés?
2012. márc. 6. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!