Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nagyon ki vagyok borulva, mi lenne helyes?
Szép, nem szép, te megbántad a pasi meg zaklat. Elmondtad értelmesen, de nem ért belőle, sőt, úgy viselkedik, mint egy 16 éves bunkó, aki ha p1nát lát nyomul előre és zaklat.
Mivel ilyen szemét, nekem lenne pofám rákenni az egészet. Jól leitatott, vagy csak simán jól berúgtál, és mikor el akartál köszönni tőle, jól lecsókolt és azóta is zaklat. Te megmondtad neki, hogy nem is volt csók, csak benyomva a normál szokásos köszönős puszitok helyett lecsókolt, de akkor sem hagy békén és az idegeidre megy és olyanokat ír meg mond, hogy attól félsz teljesen rád fog szállni és hazudozni kezd, meg zsarolni.
A barátnőt meg hagynám, egyelőre a pasimnak adnám le a sztorit, aztán majd alakul később.
Egyébként nekem is volt egy ilyen zaklatóm és az se értett a szóból, pedig csak jóban voltam vele, soha nem is volt semmi, mindig mondtam, hogy én nem csalnám meg a páromat, igaz néha az agyamra megy, de szeretem.
Az meg egy idő után a farkáról küldött képet nekem, hogy szép-e meg hogy úgy se nyugszik, úgy is megkap, szexeset álmodik velem meg ilyenek. Én nem is beszélek vele, megszakítottam vele a kapcsolatot, de ha valamikor összefutunk még mindig azzal jön, hogy úgyis megdug egyszer stb. Borzasztó!
Pedig jó barát volt, szerettem beszélgetni vele meg minden, de úgy megundorodtam tőle, hogy a jó viszonynak örökre vége lett, akármennyire is hiányzik, amilyen előtte volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!