Ti hogyan látjátok?

Kicsit bután áll a kérdező a dologhoz,hiszen a barátjától el csábítani valakit....

NA de ha azt veszed alapul, hogy kémia, akkor mindenképp személyes kapcsolat kell hozzá, és pl ha neten ismerkedsz, úgy nem leszel szerelmes,ha még nem is találkoztál vele, az a helyzet, hogy a szerelem is, ahogy sok más dolog, az ember által ki talált fogalom, amik ha nem lennének(sok másikkal együtt)akkor nem tudná magát felsőbbrendűnek tartani a többi állatfajnál.És próbál megalapozni egy értelmetlen,céltalan létet.Akárhogy is erőlködünk,vagy tagadunk, az ember is állat, és az ösztönei vezérlik, ahogy a szaporodásban is, amire valaki ki találta pár ezer éve, hogy szerelem,az csak fajfenntartás.ez van

8-as vagyok. Természetesen az a szeretet, amit a párom iránt érzek szerintem is teljesen más. Itt jön az a képbe, amit említettem, hogy vannak gyenge és vannak kitartó emberek! Szerintem az sem feltétlenül igaz, hogy az érzelmeket nem lehet irányítani. Ha én szeretem a páromat, mélyen, tisztelem, becsülöm, akkor hiába közeledik egy másik férfi, kezdetektől fogva el fogom utasítani és meg sem adom a lehetőséget, hogy esetleg beleszeressek, hiszen nekem ott van a párom. A gyengébb jellemek viszont (már bocsánat a kifejezésért), vagy akik szimplán csak nem figyelnek erre és sodródnak az árral, azok azt vehetik észre, hogy igen itt van a párom, akit szeretek, ugyanakkor itt van egy másik férfi, aki iránt valami sokkal intenzívebbet érzek és aki az érzései után megy, nem pedig az esze után az képes és otthagyja a párját ezért a másik alakért. Én ezt így látom, persze lehet rosszul, de szerintem az, aki igazán szereti a párját, úgy ahogy az ember a párját szokta szeretni és nem egy barátját, akkor igyekszik az esélyét is elásni annak, hogy egyáltalán más felé kacsintgasson. Persze hozzá tartozik, hogy nem ért ha olyan a kapcsolata is, mert ha nem kap meg mindent érzelmileg a párjától az ember, akkor úgymond sokkal könnyebb a "döntés".

Én anno a két éves kapcsolatomból lényegében más miatt léptem ki, ahogy már említettem, még is amint vége lett a kapcsolatomnak kiábrándultam a másik a srácból és rájöttem, hogy nekem csak egy löket kellett, hogy ott tudjam hagyni a páromat. Iszonyat erős kötelék volt közöttünk és nagyon nagyon szerettem őt, konkrétan meg kellett magamat erőszakolnom az első pár hónapban, hogy ne sírjam vissza magamat hozzá, de bizonyos területeken egyszerűen nem jöttünk ki és ez sosem változott volna. Ergo dönthettem hogy leélem az életemet egy "jóbaráttal", akivel nem minden tökéletes, vagy megpróbálok lépni és keresni olyat akivel majd legalább majdnem minden tökéletes lesz. Bár kellett egy év a kapcsolat "meggyászolásához", de szerintem jó döntés volt. Ez bonyolultabb annál, hogy normálisan el lehessen beszélgetni róla szerintem. :)

Én egyetértek azzal a gondolattal, hogy a szerelem hangulat, hiszen ott van eleinte és ott van, amikor két ember kicsit feltámasztja, de mindig mindig elmúlik valamennyi időre, amivel nincs is baj, akkor van baj, ha jön egy másik személy, aki iránt feltámad és az egyik fél úgy dönt, hogy ezért hagyja veszni a régi kapcsolatát.

Elejétől kezdve voltak olyan terültek, ahol nem jöttünk ki és nem tudtunk dűlőre jutni bármennyire is próbálkoztunk. Aztán volt pár olyan hónap amikor elhanyagolt elég rendesen én elbizonytalanodtam és hiába említettem meg neki nagyjából mindennap, hogy nekem ennél több kell, ne én keressem mindig a társaságát stb, rá sem hederített. Azt hiszem itt szakadt el valami bennem végleg, amikor elkezdtem azon gondolkodni, hogy nekem biztosan ő kell-e. Ezután még eltelt majd fél év, mire azt tudtam mondani hogy legyen vége. Nem tudom pontosan megmagyarázni, iszonyat erős kötelék volt közöttünk, de már elhúzódtam ha hozzámért, nem úgy szerettem már mint a páromat. Utána pont azért volt nagyon nehéz, mert ő sokáig mindenben mellettem állt és hirtelen belecsöppentem a világba egyes egyedül, nem volt aki fogja a kezemet. A megszokás nagy úr és nagyon sokat szenvedtem, de mostmár tudom, hogy ennek így kellett lennie. Ő is boldogabb lesz egy hozzá jobban illő lánnyal.

Nem minden embernek vannak meg az eszközei szerintem arra, hogy felébresszék a szerelmet újra és újra. Vagy is szerintem alapvetően az a probléma, hogy nem tudják, hogy még is hogyan kéne. Avagy az is lehet, hogy csak beszélnek róla, de nem próbálkoznak. Harmadik lehetőségként az is ott van, hogy nem "tökéletesek" egymás számára. Nomeg az akaraterő, a kitartás... stb.

Előttem mindig a dédszüleim képe él. Ők rengeteg mindent megéltek együtt, dédnagyapám háborúban volt, utána hadifogságban, nem tudták hogy él-e még egyáltalán dédimamám még is várt rá egészen pontosan 8(!!!) évet! Az utolsó pillanatig fogták egymás kezét és imádták egymást, ebből pedig ma annyira kevés példa van, ami engem teljesen elszomorít. Emberek 20-25 évnyi házasság után jönnek rá, hogy nem szeretik egymást... mi ez? Szerintem abszolút emberi gyengeség, mert ugyan még fiatal vagyok, de én úgy gondolom, hogy ha valakinek adtam 20 évet az életemből, az nem múlik el egyik napról a másikra... Bevallom kicsit meg is vagyok ijedve emiatt, talán ezért igyekszem megtalálni azt az embert, aki a hibáival együtt tökéletes számomra (és fordítva), illetve aki nem adja fel és keresi másnál a boldogságot egy kis vita után.

Ez itt a baj. :( Tegnap éjszaka nagy unalmamban kapcsolgattam a tv-t és egy dokumentum filmen kötöttem ki hol azon vitatkoztak, hogy vajon a sok szexuális töltetű képnek, filmnek, hangnak, stb. van e valamilyen rossz hatása erre a világra. Ott egy okoska azt mondta, hogy olyan szinten lehet, hogy mivel régen ilyen nem volt, ezért szinte mindenki tökéletesnek látta a párját/házastársát testileg, lelkileg, mivel mást nem látott meztelenül, vagy lenge öltözékben, vagy legalábbis nem olyan gyakran mint most, ezért tökéletesen megfelelt neki az ami van és meg is tudta becsülni. Valaki ennek totálisan az ellenkezőjét állította, de ahogy elgondolkodtam rajta, szerintem ebben is lehet valami. Ma már annyi ingert kap az ember, hogy sokszor nem is találja a helyét, azt sem tudja mit akar, csak találgat, vagy mi kéne neki... ha pedig maga sem tudja mitől lenne jobb, akkor hogyan várhatná el a párjától, hogy kitalálja?

Én pl ilyen szempontból szerintem marha egyszerű szerkezet vagyok, mert ugyan sokszor elbizonytalanodom, de kb fél nap alatt rátudom beszélni magamat, hogy nekem igen is a párom kell, ha látom rajta azt, hogy ő is 100%-ban szeretné, hogy vele legyek. Ha nem, akkor csak egyre mélyebbre süllyedek a bizonytalanságban, ami nem jó. Persze mint említettem, mivel ott van bennem, hogy szeretem, ezért küzdenék, de eljön egy határ, amikor már idegesít, hogy én elbizonytalanodtam, a páromat pedig ez a legkevésbé sem hatja meg és közel engedek magamhoz elkeseredettségemben valaki mást... ilyenkor lehet, hogy elkalandoznak az érzelmek, de ez alapjaiban akkor már nem egy túl jó kapcsolat, ha ennyire sem foglalkozik a párjával az ember.

Szerintem egy kapcsolatba belefér az, hogy egyszer fent egyszer lent, de nem csak a jó dolgokat kell tudni közösen megélni, hanem a nehezeket is!