Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Az baj, hogy ha a barátom nem akar beszélni az előző kapcsolatairól, és az enyémekről se akar hallani?
Mert te érdekled, a múltat lezárta.
Én agyf@szt kapok, ha a jelölt elkezd beszélni az ex-eiről.
Teljesen korrekt. 1-2 apróság érdekel, hogy hány komoly
kapcsolata volt már, vagy esetleg hogy mi miatt lett vé-
ge (nem a story érdekel, csak pl család, vita, megcsalta,
vagy ilyenek, tehát nagy vonalakban). De ez egyszeri be-
szélgetés, és többet nem érdekel.
Engem zavarna a dolog. Nekem egy komoly kapcsolatnál fontos, hogy tudjak a párom múltjáról, és ő is az enyémről. Nálunk nincsenek tabuk, teljesen nyíltan tudunk beszélni akármiről, akár régi kapcsolatokról is. Azok már elmúltak, semmi jelentőségük, így nem okoz gondot beszélni róla.
Ellenben van egy barátnőm, akiknél ugyanez a helyzet, hogy nem beszélnek egymásnak a korábbi kapcsolataikról, meg a másikéról sem akarnak hallani, és nálunk tönkreteszi a féltékenység a kapcsolatot, mert még a múltbéli exekre is betegesen féltékenyek, és ezért folyamatosan van egy feszültség köztük, mert nem tudnak nyíltan beszélni ezekről a dolgokról.
Jó, nálam sincs tabu, de nem akarom állandóan az ex-es dolgokat hallgatni. Ha kérdez, válaszolok, miért ne ten-
ném. És sose volt féltékenység a vége.
Mikor elkezdtem ismerkedni a barátnőmmel, egy kapcsolat végén volt. Hogy ez pontosan mit jelent, nem tudom. Lehet, hogy sosem feküdtek le, lehet, hogy már hónapok óta nem, de az is lehet, hogy néha még akkor is, mikor már ismertük egymást.
Megtehette, hiszen akkor még barátok sem voltunk, csak néha találkoztunk. Nem akarom tudni, hogy lefeküdt-e mással, mikor már udvaroltam neki. És ő sem akarja hallani, hogy én mással is voltam az ismerkedésünk elején. A lényeget tudjuk, az exekről beszéltünk, de a részleteket nem boncolgatjuk.
szerintem nem jó, ha nem akar beszélni róla.
nyilván nem kell, hogy mindig ez legyen a téma, de az baj, ha kínosan kerülni kell.
ő nem bírná elviselni a te múltadat, azért nem akarja, hogy szóba kerüljön?
vagy nem akarja, hogy kiderüljön, hogy minden volt nője már alulról szagolja az ibolyát? :)
Ő elég sok mindent tud rólam, én róla semmit. Annyit, hogy volt egyéjszakás kalandja, de hogy volt-e barátnője, mikor vesztette el, kibe volt szerelmes, nem.
Viszont csak úgy rákérdezni nem akarok..
Lehet,hogy egyszerűen tiszta lappal akar kezdeni.Bár ez nem a legjobb formája.Egy megfelelő alkalommal kérdezz rá,beszéljétek meg.
Ha nagyon nem akar beszélni róla,akkor lehet,hogy azért lett vége a kapcsolatainak,mert például megcsalta a barátnőit.Az ilyenekről pedig szerintem jobb előre tudni,hogy mire lehet számítani.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!