Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lányok. Meikőtők ismerne meg olyan srácot aki kedves, udvarias, nem nagyképű?
10:13 Látszik h nő vagy. Ha férfi lennél (főleg ha csúnya), akkor tudnád, h igenis a jóképű és a bunkó pasik kellenek neked. Kisugárzás pedig nem létezik.
A volt pasidnak is kellett h legyen vmi a külsejében, ami megfogott, különben nem bírtad volna vele 3,5 évig. A bunkóság pedig csak azért zavart, mert nem néztek ki elég jól, akik próbálkoztak nálad.
LOL. hidd el, hogy az exbarátom egyáltalán nem nézett ki jól;) teljesen átlagos külsejű volt, az összes barátnőm csúnyának gondolta. miért bírtam vele 3 és fél évig? mert szerelmes voltam belé. mert annyira megfogott a személyisége, hogy figyelt rám, hogy még annak ellenére is kedves volt velem, hogy szakítottam vele pár hét után, mert akkoriban nagyon nem akartam kapcsolatot, és küzdöttem ellene... nagyon sok közös volt bennünk, mindig próbált felvidítani, mindig érdeklődött, de sohasem tolakodóan. fülig beleszerettem, pedig nem akartam akkor senkitől függni. persze, miután megszerettem, a külsejét is szebbnek láttam, de így utólag már nem tudom, mit ettem benne:D a személyisége miatt vagyok még mindig jóban vele.
az viszont már most látszik, te miért nem kellesz a lányoknak ;) mert azt hiszed, te jobban tudod, mi kell nekik, mint ő maguk. beképzelt vagy, hisztis és azt hiszed, mindig mindent jobban tudsz a másiknál:D csak azért, mert elolvastál pár könyvet, meg kérdést itt a gyakorikérdéseken. a nők tök másképp gondolkodnak, mint a pasik, ezt mindenki tudja, max figyelmen kívül hagyják. ha olyan rétegnél próbálkozol, akiknek a bunkók kellenek, akkor egészségedre;) de talán próbálj meg magadba nézni, és ne a csúnya rossz gonosz világot okozni a sikertelenségeidért.
a nálam próbálkozókról meg annyit, hogy volt egy-két olyan helyes srác is köztük, akikért az összes barátnőm irigykedett rám, nekem mégsem kellett. mert szörnyű személyisége volt. evvan.
11:14 Egyszerűen nem igaz, amit írsz. Olyan lány nincs, aki beleszeretne vkibe pusztán a személyisége alapján. Ha így lenne, láthatnánk nagyon csúnya srácokat is bnővel, de nem látunk, nem véletlenül.
Nem könyveket v kérdéseket olvastam, saját tapasztalat alapján mondom, amit mondok. Mindig minden lány a külsőm miatt utasított vissza. Ja és ha nem is tudok mindent jobban a másiknál, azt jobban tudom, h mi kell nektek nőknek. Nem nehéz, mert ti egyáltalán nem tudjátok :)
ezzel a hozzáállással nem is lesz barátnőd egy ideig még ^^ szóval tanulj meg boldog lenni egyedül ;)
vagy kompenzáld valamivel a külsődet. pl egy jó személyiséggel. ja, hogy az smafu? akkor meg forever alone
akkor hidd csak ezt. tudod az az érdekes, hogy mindenki azt gondolja a fő dolognak, ami neki hiányzik.
a csúnyák a külsőt.
a kismellűek a mellméretet.
a kisfarkúak a farokméretet.
a szegények a pénzt.
az alacsonyak a magasságot, a magasak pedig a normális testméretet.
csak ezt az összefüggést baromira nem veszitek észre.
pedig szerelemben baromira nem ez számít. külsőbe nem lehet beleszeretni. de mindegy, neked aztán lehet magyarázni, úgysem nézel magadba. perszeeee, mindenki köcsög, csak te nem. élj ebben a hitben ;)
ha itt nem vagy kedves, és itt nagyképű vagy, élőben miért lennél más..? de mindegy, ennyit akartam hozzászólni a dologhoz, a továbbiakban nem érdekel a nyomorod. sajnáld magad, ahogy eddig tetted. hajrá!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!