Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mikor kezdhetünk járni a tanárommal?
A történet úgy szól, hogy a tanárom egy éve elkezdett velem beszélgetni privátban. Nyilvánvaló volt, hogy bejöttem neki. Elkezdtünk beszélgetni, és fülig szerelmesek lettünk egymásba. Ezt viszont nem mondtuk meg a másiknak, csupán tettekkel, gesztusokkal, félreérthető utalásokkal hoztuk a másik tudtára. Ebben a hónapban, a 11. hónapban összeszedtem magam, és félrehívtam óra után. Megmondtam neki, hogy belészerettem. Erre ő azt mondta, hogy sajnos nincs abban a társadalmi helyzetben, hogy ő nyilatkozzon az érzéseiről, majd ballagásom után beszsélgethetünk a dolgokról. Mondtam neki, hogy legalább adjon egy támpontot, hogy akkor várjak-e rá több évig. Erre is azt felelte, hogy erről nem beszélhet. Úgyhogy most kétségekben vagyok, de nyilvánvaló, hogy szeret és nagyon szeretne velem lenni. Mondta, hogy ő nem tesz soha semmi törvénybe ütközőt. Tehát az lenne a kérdésem, hogy ha elballagok, és már nem a tanárom, akkor hivatalosan is szabályos, ha együtt vagyunk? Akkor már nem állhat semmi közénk? És nem befolyásol semmit, hogy valaha tanított?
Előre is köszönöm :)
Én nem várnék addig, ha mind a ketten szeretitek egymást cselekedni kell. Egyszer vártam és ráfáztam Cselekedj!!!!!
Csókold meg és ha Ő is tényleg szeret nem tud majd ellenállni!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Te mit kapsz, ez az állszent beszari duma:
"Ne tedd mert kirúgják...stb" Ha megvan köztük minden mért ne. Te csak írígy vagy, egyedülálló vagy ugye? Mástól ne sajnáld az érzelmeket.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szijja!
Érdeklődnék, hogy összejöttetek, mert hasonló helyzetbe vagyok, csak én fősulin. :) Kialakult valami köztetek?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szia kedves kérdező!
Szeretnék érdeklődni hogy mi lett ebből?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!