Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ennek mi lesz vajon a vége?
Szakítottunk, mert már nem érezte azt, hogy a kapcsolatunk haladna valamerre.
Mindez egy hete történt.
És most együtt töltöttünk egy napot, és fantasztikusan éreztük magunkat. Folyamatosan ott volt a szikra és húztuk egymás agyát.
A nap végén pedig nem bírtuk tovább, szenvedélyesebben csókolóztunk mint a kapcsolatunk alatt soha.
Nem akarjuk kimondani, hogy újra kezdtük, hogy kapcsolatban vagyunk, mert akkor a hibák sosem lennének kijavítva, amik a szakításhoz vezettek. De mégis vágyunk a másikra, és találkozgatni akarunk, és csak élni a lehetőségeinkkel, élvezni az életét és egymást.
Lehet ebből idővel újra szerelem?
Én még szeretem őt.
Szerintem lehet, ha mindketten nagyon akarjátok.
Talán kaptatok egy második esélyt. Ne erőltess rá semmit, hagyjátok, hogy a másik élje az életét, ne hamarkodjatok el semmit.
Sajnos nagyon nagy esély van arra, hogy előjönnek ugyanazok a problémák újból... de talán azok közé a kivételek közé fogtok tartozni, akiknek sikerül megoldaniuk együtt.
Sok minden az én hibám volt.
Elmúltam már 20mikor összejöttünk de mégis egy kislánnyal kezdett járni, aki bizonytalan volt magában, az életben, és főleg a szexben, ugyanis nekem ő volt az első.
Most pedig azt érzem, hogy kezdek nővé válni.
Azaz egy oldalról nem hiszem ,hogy problémák lesznek.
Amitől kicsit félek, hogy én nem látom az ő hibáit, vagyis látom, de azok olyan apróságok...
Nálunk alig volt vita.
A szakítást követően lett minden megbeszélve. Azaz az ő részéről, mert én mindig szinte azonnal mondtam ha valami nem tetszett.
És remélem hogy nálunk is az lesz mint nálatok :)
De nekünk biztosan több idő kell, ugyanis már nem volt szerelmes belém és úgy érezte nem is lehet már az.
De a tegnapi nap után...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!