Vajon vége, vagy csak mélypont?

zóval én és a barátnőm 2.5 éve vagyunk együtt. Ő 23 én 25 vagyok. Távkapcsolat a miénk, de az egész kapcsolat arról szólt h csak azt a napot várjuk, mikor költözhetünk végre össze. Elvileg most október elsején lett volna esedékes, végre lett diplomám, munkahely is kialakulóban, csak a papirokra kell várni mivel külföldi vagyok (a távkapcsolat M. o-n belül volt, itt élek én is már 10 éve csak nem egy városban a barátnőmmel). A kapcsolatunkból ami ide tartozik, hogy Ő állandóan nyakamban lógott, csak a napokat számolta az összeköltözésig, gyűrűről álmodozott tőlem, sőt gyerek, közös jövő magyarul. Voltak surlódások, mint mindenhol vannak, főleg abból adódóan h ő járkálós sétálós típus én viszont nem szeretek sétálgatni, eljárogatni, de nem mondom h ne tettem volna ha tudom h mennyire fontos ez neki valójában, de úgy tűnt ő ezt elfogadta. Egy hónappal ezelőtt mikor elkezdtük keresgélni a közös fészket, súrlódások alakultak ki, többször gorombán beszéltem vele ez tény, hol hol lekezelően, de ez nem volt gyakori egyáltalán, mondom csak lakás kiválasztásában nem értettünk egyet, ráadásul a végén nekem lett igazam azzal h sokkal jobb lakást találtunk mint amit őt szorgalmazott volna. Minden esetre ebből is csak azt szűrtem le végül, hogy gyakorlatilag mindegy hová költözünk, akár a híd alá beköltözik csak végre velem legyen. Ennek nincs 2 hete. Jött egy üzenet iwiwen, hogy már csak 2 hét és fent vagyok, számolja a napokat, vissza írtam h én is, és alig várom. MAjd 2 napig semmi, miközben én töröltem egy iwiw képet amin együtt voltunk (csak ez volt fent, nem vagyok egy képfeltöltő), mert nem tetszett a saját fejem rajta. Megkérdeztem tőle h minden rendben van-e nála, jól van-e. Vissza irta h semmi sincs rendben beszélnünk kell. Jött egy telefon, aminek a lényege, hogy Ő harcolt bizonyos "rossz hangok" ellen magában, de elért egy pontot, amikor már tisztán látja h gyakorlatilag üres belül irányomban. Én ezt egyszerűen nem birom se felfogni se elfogadni, közös tervek, gyűrű,2 héttel a beköltözés előtt így érezzen, ráadásul semmi komoly kiváltója nem volt, csak az utóbbi hónap volt nehéz és feszült. Lehet-e hogy csak egy nagyon mély ponton van, az a típus aki nem mondja el a gondjait hanem nyelegeti, most lehet hogy összegyűlt a sok rossz, apró piszka, és azok elnyomnak minden más érzést? Vagy lehet h tényleg megszűnt nála egy olyan erős érzés, amit nem is oly rég még érzett irányomban, lásd család. Én halálosan szeretem, most jobban mint ahogy magam is képzeltem (ha lett volna munkám már rég gyűrűt vettem volna), most h el akar dobni mindent. Mélypont, vagy tényleg elmúlt egy olyan erős érzés amit ő táplált felém, ráadásul ilyen gyorsan? Fel tudom valahogy lobbantani azt amit előtte érzett, hogy félre tegye azt ami most nyomasztja?