Miért van az, hogy ha közel engedünk magunkhoz valakit, és megszeretjük, akkor előbb vagy utóbb fájdalmat fog okozni a kötődésünk?

Nem is tudom, hogyan kezdjem el. Nekem is sok barátom volt, mikor tőlem kértek segítséget és én mindig ugrottam nekik. Egyetemista koromban még mikor késő este is felhívtak, akkor is odaadtam a jegyzeteimet, ill a cuccaimat. A legtöbb egyetemi barátom és barátnőm mára már nem ismer meg, mert csak addig kellettem nekik míg kihasználtak. Hobbi a repülés sokukat elvittem repülni önköltségen pedig nem olcsó mulatság. És úgy gondolták ez nekik jár. Most abban a cipőben vagyok, hogy munkanélküli vagyok jó ideje és annak ellenére, h. milyen kapcsolataim vannak mindenhol zárt ajtókra találok. A régi barátok közül sokan pl. igazgató beosztásban voltak kértem a segítségüket és azt mondták, h. csak szalagra tud munkát adni (egyetemi diplomás embernek..) Anno pedig én és a szüleim egy csomó dolgot adtunk nekik. De azt élet igazságos az igazgatóból ügynök lett és kifogott egy olyan nőt is, aki ráakaszkodott úgy, hogy terhes lett. Most 3 éves a gyerek és ott vannak a semmiben. A nő munkanélküli lett a srácnak ideiglenes melói vannak.

Volt egy barátom 3 évig, aki mindent megadott nekem, én pedig önző módon elfogadtam,átvertem. Otthagytam, mert beleszerettem valakibe - miatta majdnem 1 éven keresztül szenvedtem, mert játszadozott velem és az érzelmeimmel. Többszörösen visszakaptam az élettől. A következő barátom is fájdalmat okozott, nem értékelt, megalázott. Most 7 hónapja együtt vagyok valakivel, akibe kezdek beleszeretni, még nem szerelmes belém, de mindig mellette állok, mindenben segítek neki és küzdök érte... iszonyat nehéz, de talán egyszer végre én is boldog leszek, csak ki kell tartani.