Vannak-e még hozzám hasonló önbizalomhiányos, gátlásos, félénk lányok? Ti hogyan élitek meg a mindennapi nehézségeket, van-e pasitok?

en ilyen lanyt keresek mint te azthiszem irjal privit ha romaniabol vagy :)

23f

Szia. :)

19 éves lány vagyok és hasonló problémáim voltak ill. vannak.

Rettentő gátlásos és félénk voltam régen, annyira, hogy nem is volt barátom egész idáig, mert annyira féltem, hogy mit gondolnak a szüleim, hogy járkálok majd vele kézen fogva, hogy csókolom meg, mit gondolnak a barátaim stb...Gondolom ismerős neked ez a fajta eszmefuttatás, rém könnyen tudtak zavarba hozni és az első csókom is 18 évesen piásan történt. Csak így tudtam elengedni magam, érdekes az új srácokkal mindig csak kicsit spiccesen tudok csókolózni először..

El kell mondanom, hogy egy unalmas otthon ülő stréber lány voltam nem szerettem kimozdulni, inkább ott filmeztem meg kuksoltam a szobámban. Aztán egyszer csak változott a helyzet, elkezdtem eljárni a barátaimmal ide oda szórakozni, sokkal nyitottabb lettem bátrabb, úgy is mondhatnám, hogy kívülről már senki nem venné észre, hogy nekem voltam ilyen problémáim. Megismerkedtem a barátommal, akivel lassan 3 hónapja együtt vagyunk, és rájöttem, hogy ilyen téren is van még mit ledolgoznom, szerencsére rettentő kedves és nem sietett semmit szűz vagyok és a gátlásaim ezen a téren egyre fokozódnak. Nagyon félek, az együttléttől attól,hogy le kell majd vetkőznöm, hogy a baráti társaságába, hogy illeszkedek be. De azt mondom legyen aminek lennie kell, kihívások elé állítom magam elmegyek ahová elhívnak és megpróbálom a legtöbbet kihozni magamból, mindegy hogyan sikerül, de szembe kell nézzünk a félelmeinkkel csak így győzhessük le őket.

Remélem hasznos volt a válaszom és azt is hogy sikerül te is fölülkerekedj ezen az egészen.

:)

Szia!

Én 20 éves vagyok. Vannak napok, amikor tűrhetően, sőt nagyon jól érzem magam a bőrömben, és van, amikor úgy érzem, bárki jobb, okosabb, kedvesebb, szebb stb. nálam...

Azért nincs szerintem önbizalmam, mert nincs mire. Eddig még nem találtam meg, mi az, amiben teljesen otthon vagyok, amiben tényleg nagyon-nagyon jó vagyok, amihez nagyon értek (akár valamilyen pozitív belső tulajdonság, akár valamilyen tehetség).

A mindennapi életben nem vagyok "félénk", tehát boltban, postán stb. jól eligazodom. Ha viszont új embert ismerek meg, el tudok vele beszélgetni mindenféléről, de közben szorongok, hogy vajon ő mit gondol rólam, biztosan lenéz, unja a társaságom, stb. (Persze ezt igyekszem nem kimutatni.) Ami a legszörnyűbb, hogy még a barátaimmal is így van ez, kivéve azokat a barátokat, akiket már nagyon régóta ismerek, mert az ő társaságukban fel tudok oldódni. Nagyon rossz érzés, hogy idegenek és kevésbé közeli barátok előtt nem tudom azt az önmagamat adni, amit a családtagjaim előtt... Ilyenkor csak azon kattog az agyam, hogy ne találjanak hülyének, hogy valami vicceset, szellemeset, eredetit mondjak.

Barátom még sosem volt. Eddig csak viszonzatlanul voltam szerelmes, már ha egyáltalán szerelem volt, és nem csak rajongás egy vágyott tulajdonságokkal felruházott, de valójában teljesen más személyiségű ember iránt...

Számomra meglepő módon azonban már két srác is akart járni velem, pedig ehhez én nem "tettem" semmit (nem viselkedtem csábítóan, nem is tudok). Egyikük üzent egy barátnőmön keresztül, hogy járni akar velem, de én nem akartam járni vele, mert csak egyszer találkoztunk, és bár helyesnek találtam, egyáltalán nem volt szimpatikus a viselkedése. A másik egy osztálytársam volt, akivel évekig szót sem váltottunk, de egy buliban részegen elkezdett nyomulni... Őt is leépítettem, persze csak finoman, egyrészt mert részeg volt, biztosan nem gondolta komolyan, másrészt akkor más tetszett, aki most is. Csak hát ugye az élet... aki nekem kéne, az nem is tudja a nevem (bár beszélő viszonyban vagyunk), a levelemre nem válaszol, és szeptemberig valószínűleg már csak egyszer fogom látni, akkor is társasággal. Ami a legnagyobb baj: a jelenlétében iszonyú zavarban vagyok, semmi értelmes nem jut eszembe, a környezet viszont tele van okos, kedves, szép lányokkal, akik merészek, flörtölnek ezerrel, ami nekem nem megy... Elméletben tudom, hogyan kell, de nem merek, mert 1. rettegek a visszautasítástól, 2. érzem, hogy "hülyén áll" nekem...

És veled mi a helyzet?

sziasztok,

ahogyan korábban már írták, kis lépésekben kell sztem elkezdeni (pl. online) aztán továbbmenni lépésekben (pl. mozi) aztán szépen lassan elmúlik az bezártság meg az önbizalomhiány...

25F