Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nem tudom megtenni :S Nem tudom kiadni az útját. Mit tegyek?

Figyelt kérdés

Van egy fiú, akit az aquaworld-ben ismertem meg, ott dolgozik. A pasi 23 éves, egész jól elvoltunk, nem történt semmi különös.

Aztán felvett msn-re, és elkezdtünk beszélni.

Azóta is beszélünk, már legalább 2 hete, és szinte már könyörög, hogy találkozzunk.

Én viszont nem akarok találkozni, mert szegény nagyon csúnya :S:SS

Szégyellem, hogy ilyet mondok, de nekem sajnos számít valamennyire a külső is, hiszen ez az első dolog, ami megfog egy fiúban. Minden embernél számít egy keveset a megjelenés.

Ő nagyon sovány hozzám képest, aránytalanul magas (35-40 centi van köztünk), és az arca sem helyes..

Mindezekkel ellentétben nagyon jókat beszélgetünk msn-en, megkedveltem, és szeretnék a barátja lenni, de nem merek vele találkozni, mert félek, hogy ő többet szeretne.

Viszont annyira jószívű, hogy megbántani végképp nem akarom.

Mit tegyek? Hogy mondjam meg neki, hogy nem akarok tőle semmit? És ha megkérdezi miért, mit mondjak?:SS

Segítsetek, kérlek!


2011. jún. 20. 03:27
 1/6 anonim ***** válasza:
Mi lenne, ha őszinte lennél?
2011. jún. 20. 03:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
100%
A megérzéseid jók ifjú jedi.Ez a 22-es csapdája.Sok jószívű ember van,ez még nem elég a párkapcsolathoz.Egy férfiról van szó nem egy gyerekről akit kímélni kell.Írd vissza neki hogy nem akarsz vele találkozni,nem muszáj indokolni de a legegyszerűbb kegyes hazugság hogy találkoztál valakivel (egy másik férfival).Ne beszélj vele többé.
2011. jún. 20. 05:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
100%
Én nem hazudnék... Elmondanám neki, hogy nem igazán szeretnék vele RANDIzni, pont. Ha indoklást kér elmondod neki, hogy nem szeretnéd megbántani, de sajnos nem az eseted, ennyi. Ez előfordul, nem jöhet be mindenkinek mindenki, szerintem az lenne a természetes, ha ezt mindenki tudomásul venné. Persze senkinek nem esik jól hallani, de hidd el hosszútávon akkor jársz legjobban, ha őszinte vagy vele. Így többé nem jár a nyakadra, nem nyaggat talán.
2011. jún. 20. 06:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 Bigini válasza:
Minden előttem szólónak igazat adok! A legjobb,amit tehetsz ha őszinte vagy. Akkor nem kell belekavarodnod utána kínos magyarázkodásokba. Szerintem is mond meg neki,hogy ,,ne haragudj,de nem szeretnék randizni veled,jól elbeszélgetünk,kedvellek mint barátot,de semmi több.Pasiként nem vagy az esetem,sajnálom.Gondoltam jobb,ha őszinte vagyok!" én ezt mondanám
2011. jún. 20. 07:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:

Két dolog. 1, őszinteség. Megmondod neki, hogy nem vonz az arca. 2, NE mondd azt, hogy csak legyünk barátok (pláne, hogy még vadidegen számodra)! Ez a legnagyobb ökörség, amit két különböző nem elkövethet. Két nem között is lehet barátság, de azt nem fogalmazzuk meg. Az csak úgy jön.


Legyél határozott és ne valami h*lye p*csa.

2011. jún. 20. 08:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:

kösz mindenkinek, igazatok van

legbelül talán tudtam, h ezt kell tennem.. csak nehéz bevallani

mert ő tényleg jószívű, és utálok megbántani ilyen embereket

na szval köszi a válaszokat!

2011. jún. 20. 13:10

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!