Miért van az, hogy egy idilli romantikus szerelem a filmekben nagy többségben tengerparton pálmafákkal, kevés emberrel teljesedik ki?

20:15

Ezzel én is így vagyok. Nem szeretem a pálmafás tengerpartokat, bár biztos szépek. Inkább a hegyes-dombos-erdős vidékeket. Meg a falusias, természetközeli helyeket, pl. ahol most is élek. A szeretteim közelében, a párommal. :)

A csöpögős, nyálas romantika meg nem nekem való.

Arra a reakciódra írtam Kedves kérdező hogy idióta vagy mivel az utánam válaszolónak azt írtad meleg.Mindenféle alap nélkül persze. Nem pedig arra, hogy nem értem a kérdésed nem szenvedek fogalom zavarban köszönöm.:) Sőt a saját megítélésem szerint válaszoltam is. Abban meg Etussal értek egyet ahhoz nem kell pálmafa és tengerpart, hogy jól érezzem magam. Nem is szeretem a meleget, és egyébként ha igazán szerelmes vagyok márpedig ennél jobban nem is lehetnék akkor nem érdekel, hol vagyunk lehet az egy hotelszoba mindenféle csicsa nélkül az is ugyanannyira tökéletes. Nekem nincs egyéb vágyam jelenleg csak, hogy vele lehessek. Később biztosan változnak az igényeink, de egyenlőre a találkozás is pár ezer km-be ütközik. Azt meg nem engedi, hogy stoppoljak mivel kimenni nincs pénzem :) és én sem engedem neki ugyan ezt. Bár ha lenne valami csoda ami ugye a filmekben mindig történik a szerelmesekkel akkor már mellette lennék. Mivel nincs ezért igyekszünk saját erőfeszítéseinkből elérni ugyan ezt.

21/L

szerintem a minket körülvevő emberek, a társaság, a család, a világ, a zajló események nem "zavaró körülmények" (max. a nyüzsitől megcsömörlött forgatókönyvírók agyában :P), hanem éppen ezekkel teljes a KÖZÖS életünk :)

egyébként a férjem nálam is keményebb ember, és biztos őt is hidegnek gondolnád. azért szerettem bele, mert kihívott teniszmeccsre, holott tudta, hogy ebben jobb vagyok nála, győztem is (nagy nehezen), de úgy küzdött, mintha az élete múlna azon a partin. ez tetszett :) nem szeretem az anyámasszony katonája férfiakat, pedig régebben többen azt mondták, hogy hozzám olyan illene. pedig nem. csak kerestem a nálam is erősebbet, és benne találtam meg :)

kemény vagyok? kemény az élet :) elhiszed, ha azt mondom, nincs véresebb csatatér, mint egy társasági esemény? ahhoz képest az isonzói csata lányregény :P:) megedződik az ember. meg neveltetés kérdése is. nem keménységre neveltek, az születési rendellenesség, de fegyelemre igen. engem elzavartak vacsi nélkül aludni, ha kiesett a hónom alól az Egri csillagok. és jól tették. nemcsak, mert megtanultam kulturáltan étkezni, hanem mert fegyelmet is tanultam, aminek csak a hasznát láttam a szakmai és a társadalmi életben egyaránt.

és hogyhogy kivonultál? nem érintkezel senkivel? akkor már értem, miért egy lakatlan sziget testesíti meg számodra az abszolút boldogságot :) szerintem meg fogod unni a magányt. ismerek egy embert, Kenyában vadőr. van, hogy hónapszámra nem találkozik emberekkel. szerintem ő boldog ott, a vadjai között. rokon lelkek lehettek :) mégis könnyezve csókolgatta a kezemet, mikor találkoztunk, pedig nem is ismert engem, csak úgy megörült hogy végre van kihez szólni (ráadásul az anyanyelvén).

"szerintem a minket körülvevő emberek, a társaság, a család, a világ, a zajló események nem "zavaró körülmények"

Általában nem. De néha már igen. Amikor az ember nem tud kettesben tölteni egy fél órát sem a párjával, kizárva a világot, akkor zavaró. Legalábbis én így érzem.