Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szakításra adhat okot, ha a kapcsolatunk első 3 hónapjában eltitkolok egy dolgot a párom elől?
Konkrétan arra gondolok, hogy a jobb kezem kb 40%-ban béna. Tudom mozgatni, érzem vele a fájdalmat, de vállmagasságnál feljebb nem tudom felemelni, ételt vagy innivalót nem tudok a számhoz emelni, ilyesmi. Ezeket mindig megoldottam bal kézzel. Szóval, van egy srác, aki azt hiszem ezeket még nem tudja, és nem szeretném elmondani neki, nehogy meggondolja magát, hogy mégsem akar velem járni. Nyár környékén tudunk többet találkozni, akkor talán összejönnénk, de szeptemberben ismét egy suliba fogunk járni (most is, de a suliban nincs időnk "járni", és délután is ritkán tudunk beszélgetni), és ha gyógytestnevelésre kell mennem, tudnia kell, meg ugye a szexnél is észreveszi majd.
Ezért gondoltam, ha 3 hónap alatt egymásba szeretünk, és utána ha elmondom neki, nem fogja érdekelni. Jó "taktika"? Vagy taplóság, hogy ezt teszem?
Egyszer már megpróbáltam az ismerkedés elején elmondani, a srác a képembe vágta a második randin, hogy jól érezte magát, ennyi volt (előtte megbeszéltük a 3. randit, de elmondtam neki mi van a kezemmel, és lemondta!)
Segítsetek, lelkileg nagy problémát okoz. :(
Szia! Én erre csak annyit mondanék, ha van olyan srác aki tényleg téged akar, és szeret téged az nem fog veled szakítani ilyen miatt! De természetesen jogában áll tudni róla! Ha el tudja fogadni elfogadja, ha nem hát nem. De mindenképpen legyél őszinte, hiszen 3 hónap után is ugyanúgy lesz a kezed mint volt...Ezt jobb már az elején tisztázni.
21/L
Szia!
Félek, hogy ezzel elveszítem, hiszen ki akarna egy ilyen lánnyal járni, mint én? Ha megismeri a személyiségemet, van ideje megtudni..nem?
Nem tudom, hogy belém fog-e szeretni.
Egyelőre még csak tetszünk egymásnak, meg ilyesmi.
Nehéz erre így neten keresztül bármit is tanácsolni.
Az, hogy egysrác e miatt szakított veled, nem szabad hagyod, hogy a későbbiekben befolyásoljon. Tudom, hogy ezt könnyő mondani, de egy ilyen dolognak nem szabad, hogy nefolyásolja, hogy menyire tetszik valami.
A fiú szempontjából viszont szintén érthető, hogy egy kamasz nem tud mit kezdeni ezzel a helyzettel.
A legelső kérdésedre válaszolva, ez nem szakítő ok, ha nem ezzel nitod az ismerkedést, de nem is szabad eltitkolnod. Ha te tudodd azt közvetíteni a srác felé, hogy "ez van, de ez teljesen természetes, én elfogadom, engem nem frusztrál."
Ebből a néháyn sorból, amit írtál nekem az látszik (nagyon lehet, hogy nincs igazam), hogy a helyzettel még te sem barátkoztál meg teljesen, lehet egy kicsit feszélyez. Ez amúgy kamazkorban teljesen természetes. Ilyenkor az emberek minden megtesznek, hogy ne tűnjenek ki a kortársaik közül.
Tudom csapongó amit írtam, de remélem segít valamelyest.
köszönöm, nagyon aranyos vagy. Én már elfogadtam ezt a dolgot, nem zavar, de nem látok bele más fejébe, hogy mást zavar-e. Egyébként ha csak úgy megyek az utcán, mondjuk pólóban, nem mindenki veszi észre, mert ugye nem ezt figyelik.
És a srác fiatalabb is nálam. Tehát ez még inkább arra ad okot, hogy féljek. :(
Szerintem mondd el neki. Ha igazán szeret, akkor nem fog elhagyni. Most magamból indulok ki: ha velem történne ilyen, hogy a párom, akit nagyon szeretek ilyesmit elmondana nekem, én bizos hogy ilyen miatt nem szakítanék vele. Sőt, még jobban szeretném amiatt, hogy elmondta, és megbízik bennem.
17/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!