Furcsán viszonyulok az emberi kapcsolatokhoz?

Én, de párom is kicsit magunknak valók vagyunk. Kollégákkal, ismerősökkel nem vagyunk puszipajtások. Szó szerint értem, szóval nem válok el senkitől puszival, vagy üdvözlöm így, leszámítva rokonokat, nagyimat, párom szüleit. De a "barátokkal" sem vagyok így.

Van egy közös kollégánk, egy huszonéves lány. A barátja is ott dolgozik, ahol mi.

Tegnap állunk munka után a buszmegállóban (a céges buszra várva), egyszer csak odajön a lány és puszira hajol felém, majd a páromhoz. Így köszönt el tőlünk. Annyi velük a kapcsolatunk, hogy párommal műszakkezdéskor kint szoktak pár percet beszélni, míg párom engem vár. (a lány és a fiúja együtt élnek) Kérdeztem párom, máskor is volt ilyen puszis búcsú, azt mondta, egyszer igen, épp a saját buszára sietett, mikor a csaj az útját állta.

Magamban keresem a hibát, mert nekem ez totál bizarr szituáció. Nem akarok semmit belemagyarázni, hogy akar valamit a páromtól, vagy ilyesmi, csak szerintem ez tolakodó viselkedés.

22L