Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Még idén szeretnénk párommal összeköltözni, csakhogy Neki mások az elképzelései az anyagiakkal kapcsolatban, mint Nekem. Tanácstalan vagyok! Mi lenne a jó?
Párom örökölt egy kis lakást, de természetesen fel kell újítani a saját ízlésünk szerint. A probléma ott kezdődik, hogy Én pár napja hozzájutottam egy kisebb összeghez, amit nem akartam elkölteni, de párom megkérdezte, hogy ugye abbol a pénzből szánok a lakásra is!? Én meg azt mondtam, hogy persze, de később elgondolkodtam.. Ne essék félreértés, nem a készbe akarom betenni a seggem, Én is be akarok szállni, de mi van akkor ha esetleg úgy alakul a kapcsolatunk, hogy vége, a pénzem meg ott áll az Ő lakásában. Nem tudom, hogy ilyen esetben kifizetné e a részem!?
Kicsit tartok ettől, mert a mai világban nem engedhetem meg magamnak, hogy 3-4 százezer forintot csak úgy elpazaroljak!
Azt sem tudom hogyan beszéljem meg ezt Vele, mert mindent túlreagál.
Tegnap is szóba került ez a téma, és amikor próbáltam Neki ezt megemlíteni, mindjárt azzal jött, hogy nem is akarom Én ezt igazán, nem gondolom komolyan és egy kapcsolatban kockáztatni kell! Pedig ez nem igaz, akarom, csak óvatos vagyok. Viszont félek, hogy elveszítem!
Vagy csak Én reagálom túl, és rémeket látok?
Légyszi írjatok, akik voltak már hasonló szituban!!
Köszi előre is!
Ezzel az a helyzet, hogy az elején érzelmi alapon szokott menni a dolog.
A végén viszont értelmi alapon. Illetve, ha érzelmi alapon, akkkor sokszor alakulnak úgy az érzelmek, hogy "VÁGJUK ÁT A TORKÁT!!!"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!