Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Még idén szeretnénk párommal összeköltözni, csakhogy Neki mások az elképzelései az anyagiakkal kapcsolatban, mint Nekem. Tanácstalan vagyok! Mi lenne a jó?
Párom örökölt egy kis lakást, de természetesen fel kell újítani a saját ízlésünk szerint. A probléma ott kezdődik, hogy Én pár napja hozzájutottam egy kisebb összeghez, amit nem akartam elkölteni, de párom megkérdezte, hogy ugye abbol a pénzből szánok a lakásra is!? Én meg azt mondtam, hogy persze, de később elgondolkodtam.. Ne essék félreértés, nem a készbe akarom betenni a seggem, Én is be akarok szállni, de mi van akkor ha esetleg úgy alakul a kapcsolatunk, hogy vége, a pénzem meg ott áll az Ő lakásában. Nem tudom, hogy ilyen esetben kifizetné e a részem!?
Kicsit tartok ettől, mert a mai világban nem engedhetem meg magamnak, hogy 3-4 százezer forintot csak úgy elpazaroljak!
Azt sem tudom hogyan beszéljem meg ezt Vele, mert mindent túlreagál.
Tegnap is szóba került ez a téma, és amikor próbáltam Neki ezt megemlíteni, mindjárt azzal jött, hogy nem is akarom Én ezt igazán, nem gondolom komolyan és egy kapcsolatban kockáztatni kell! Pedig ez nem igaz, akarom, csak óvatos vagyok. Viszont félek, hogy elveszítem!
Vagy csak Én reagálom túl, és rémeket látok?
Légyszi írjatok, akik voltak már hasonló szituban!!
Köszi előre is!
Sajnos MINDENKÉPPPEN dokumentálni kell, ha bármibe is be akarsz szállni. Tehát a minimum a névre szóló számla, vagy részetekről egy aláírt szerződés, konkrét összegekkel. Amit nem az új lakásban fogsz majd tartani.
Már akkor, ha nem akarod nekiajándékozni ezt a pénzt.
Ez van, ilyen világot élünk.
Beszélj vele erről a 'felújítás-bútorozás kompromisszum' ajánlatról.
Ha belemegy, akkor a bútorokat a saját nevedre, áfás számlára vedd, az önmagában elég dokumentum lesz. 2 legyet egy csapásra.
Bízom benne, hogy így menni fog a dolog, szorítok neked!
Üljetek le nyugalomban erről beszélni, ha felkapja a vizet, te akkor is maradj higgadt.
Gyűjtsd össze az érveidet, de ne támadj!
Ha ő lenne agresszív, kezeld nyugodtan, lehet hogy szüksége lesz pár napra, mire felfogja, hogy pontosan mit is szeretnél.
Légy okos és ügyes. :)
Majd jelezz, hogy ment!
Zsina
Zsina! Aranyos vagy, köszi! Majd jelzem, hogy mi volt!
Mindenkinek köszi!
Haven 23/L
Valószínű a kérdés lezárva, de nekem csak egyvalami fogalmazódott meg a fejemben:
Basszus ez nem lehet komoly. Rosszat sejtek. De ne legyen igazam.
Ha így indulunk egy kapcsolatba, hogy mit vihetek tovább, akkor ott már most gáz van. De ez legyen csak az én véleményem és ne legyen igazam...
25/f
25/f
Megosztod a sejtésedet?
Zsina
Zsina!
Az a sejtésem, hogy ez a kapcsolat már az induláskor nagyon el van bŁszarintva... Én már jóval több, mint 1 milliót toltam a kapcsolatba, szülök és a magam erejével. Mert kellett a boldogulásunkhoz. A feleségem és a családja is talán kb... de ezt nem számoljuk vagy annyit vagy nem. Én is dolgozok ő is dolgozik. Közös az életünk, közös a gondunk, közös az örömünk. Ezért vagyunk együtt. Ezért vagyunk férj és feleség.
Ha szét kell menni akkor szét kell menni. Elviszem amit vita nélkül elvihetek. Ha semmit semmit. Akkor baromira nem fog érdekelni, hogy ott maradt a szekrénysor, vagy lambéria amit pont én fizettem ki, ott marad a falon. Viszem a laptopom, a kocsim. A másik kocsi maradhat neki, bár az is az enyém. Más nem kell. Az életemnek már úgyis vége, hiszen elcsesztünk valamit, amit együtt kellett volna építeni.
Mégegyszer: lesz$rom a szekrénysort vagy a csempét nekem a feleségem és az életünk kell. Tehát azon gondolkozni ki mit hozott a kapcsolatba szerintem kicsinyesség. Ha szeretjük egymást nem számít. Ha nem szeretjük akkor ne költözzünk össze. De ne számolgassunk.
Véleményem szerint.
25/f
Ahha.. csak amikor (Isten ne adja) vége, és ott állsz majd mint egy f*sz, hogy ez sincs, meg az sincs, akkor fogsz elgondolkodni. Merthogy utána is van élet, ugyebár, és nem mindegy, hogy csak egy kocsid és egy laptopod van, vagy sem! Vagyis úgy tűnik Neked mindegy, de Nekem nem lenne az!
Lehet, hogy Neked olyan f*sza melód van, hogy nem jelentene problémát az újrakezdés, de van akinek gondot jelentene, és még az a 400.000Ft is sokat segítene, amit az elején belerakott a kapcsolatba!! Csakhogy akkor már késő!
Egyébként a házasság megint más, mert az egy komoly dolog. Egyértelmű, hogy ha a férjem lenne nem foglalkoztatna ilyen dolog, de így, amikor bármikor leléphet..
Nincs el*aszva semmi a kapcsolatunkban, nagyon jó, szeretjük egymást, viszont nem hiszem, hogy a mai világban, baj, ha az ember óvatos!!
Ez meg az Én véleményem!
A kérdéseddel egy lavinát indítottál el, úgy látom. Az érem mindkét felével egyet tudok érteni, a válaszadókat az különbözteti meg egymástól, hogy érzelmi, vagy értelmi alapon hoznának döntést ebben az ügyben.
Te az értelmi alapot képviseled, megvallom őszintén; magam is. Viszont 25/f-et is megértem. Ne támadd, csak másként látja, nincs ezzel gond.
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogyan alakul majd ez a kérdéskör nálatok!
Zsina
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!