Szeretni a másikat önzetlenül. Van ilyen? És ha igen, akkor elmúlhat ez az érzés?

Hú de sok kérdés :)

Önzetlenül szeretni valakit nem feltétlenül jelenti azt, hogy 100%-osan megbízni benne, elhinni neki azt is, ha azt mondja, hogy a hó piros, és nem fehér. És nem is jelenti azt, hogy el kell fogadni minden hibájával, akár pici, akár nagy. Én úgy érzem, önzetlenül szeretem a barátomat. Nem bízok meg benne teljesen, mert nincs 100%-os bizalom, aki azt hiszi, hogy van, az buta és naiv. Ha az ember szeret, akkor félt, és a félsz benne van, hogy bármikor elveszítheti a társát, akár egy harmadik személy miatt, akár más tényezők miatt.

A hibákat sem kell elfogadni, egy kapcsolatban mindkét fél akarva-akaratlanul formálódik, formálják egymást, új hibák születhetnek, a régik pedig eltűnhetnek. De lehet és kell is változtatni, akár magunkat megerőszakolva is, hogy ne bántsuk meg azt, akit szeretünk. És ez szerintem teljesen rendjén van, hülye duma az, hogy "elfogadni minden hibájával együtt".

A jó és rossz fogalmán igazán még nem gondolkoztam. De azt hiszem, egy szerelemben természetes, hogy akkor is kitartanak egymás mellett, ha összedől a ház, anyagi csőd, testi fogyatékosság, bármilyen "tragikus" dolog bekövetkezik.

De ezek nagyon relatív dolgok, mindenkinél máshol vannak a határok, mindenki másképp hiányolja a kedvesét egy magányos órában :)

20/L

Igen, van ilyen, hogy önzetlenül szeretni valakit. A gyerekedet.

Párkapcsolatban csak akkor működhet, ha viszonozza ezt Neked. Ugyanis ha mindig csak adsz, de nem kapsz, akkor egy idő után kimerülsz mint az elem, és elmúlik ez az érzés. Ez van.