Miért? Miért? Miért?

Miért? Miért érzem azt ennyi idő után,amiről azt hittem,elmúlt…és annyira biztosan hittem,hogy rég elmúlt,hogy kiölte belőlem teljesen,most mégis lüktet belülről,folyton kínoz,se éjt,se nappalt nem kímélve,miközben gyötör a gondolat,mi lett volna,ha akkor másképp döntök…Nem tudom,és lehet a szívem mélyén nem is akarom elfogadni a tényt,hogy örökre,megváltoztathatatlanul mindennek vége. Lehetetlen. Elfogadhatatlan. Hisz’ annyi minden összeköt,ami nem múlhat,nem múlhatott el nyomtalanul. Tudom,hogy a lelke mélyén ezt ő is nagyon jól tudja és érzi,de még magának sem vallaná be. De miért nem tud az ember ésszel hatni a szívre? Minden annyival egyszerűbb lenne ebben az életben…

(Tudom,erre konkrét választ nem kaphatok,igazából csak jól esett kiírni magamból az érzéseimet,és ha valaki hasonló cipőben jár,várom a válaszát.)