Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan közelítsem meg feltűnés nélkül?
Lány vagyok, 18 éves. Egy ideje tetszik egy fiú a suliból (X). X-szel köszönőviszonyban vagyunk, de sajnos másik csoportban van, és csak egyetlen közös ismerősünkről tudok (vele viszont nem vagyok elég jóban ahhoz, hogy rajta keresztül közelebb férkőzzek X-hez, vagy kérdezzek róla).
Akárhányszor látom X-et, mindig társaságban van, és persze általában én is. Egyszer előfordult már, hogy óra előtt egyikünk ismerősei sem voltak ott, és akkor X (elég tétován) odajött hozzám, beszélgettünk egy kicsit, de azóta nem beszéltünk, és nem is merek odamenni X-hez, mert mindig van vele/velem valaki más is, és ettől már megőrülök!!! Amikor (egyetlen egyszer, a fent említett alkalommal) négyszemközt voltunk, azt is alig tudtam kihasználni, mert iszonyú zavarban voltam, semmi értelmes nem jutott eszembe, szóval más jelenléte csak rontana a helyzeten.
Szeretnék vele négyszemközt beszélni egy darabig, először csak valami semleges dologról, hogy lássam, hogyan reagál (nem akarok úgy elkezdeni "bájologni", hogy nem is akar tőlem semmit, mert akkor csak égnék...). De ehhez valami nagyon hihető ürügy kéne, ami teljesen semleges, elfogadható, ha jól alakul a helyzet, akkor személyesebb síkra terelhető, ha meg rosszul alakulnak a dolgok (=nem érdeklem), akkor viszont kimagyarázható, tehát amiből a külső szemlélők nem veszik észre, hogy akarok X-től valamit.
Szóval hogyan férkőzhetnék X-hez közelebb, hogyan érhetném el feltűnés nélkül, hogy négyszemközt legyünk egy darabig?
(Gondoltam arra, hogy elkérek tőle egy jegyzetet, de úgy lenne értelme, ha nem "semlegesen" kérném el, hanem érezné, hogy ez nem csak az adott tantárgyról szól... ezt természetesen nem akarom közönség előtt, közönség viszont mindig van... :-s
Csak "véletlenül" észrevenni, és odamenni beszélgetni sem nagyon tudok, mert általában távol szoktunk ülni egymástól, és társasággal...
A nevét nem tudom, és szerintem ő sem az enyémet, így közösségi oldalak is kilőve...)
Szóval valami tipp, ötlet arra, hogy X-hez közelebb kerülhessek, anélkül, hogy bárki más észrevenné, miben mesterkedem???
Miért van bennünk ez a sok félelem?
Le merném fogadni, hogy a srác is kb ugyanígy van veled..!
És mindenki csak agyal, mindenféle praktikákon, hogy ne sérüljön, meg ilyenek..
hjajh..
:D
én is kb. ugyanígy voltam egy fiúval, akinek - mint később kiderült- én is tetszettem/tetszek.
de én akkor feladtam, mondván, hogy ha mindig társaságban van és nem beszélünk, de mégis tetszek neki esetleg (mert akkor még nemtudtam), akkor jöjjön oda és ne bujkáljon. ha pedig nem mer odajönni se akkor kapcsolatot se tudok elképzelni vele:D
mert ha már itt elakadunk, akkor mi lesz a fontosabb dolgokkal?:D
szóval most van barátom, vele mindig simán ment ő meg egyedül maradt. ez ilyen:D
2.-tól kezdődően köszi mindenkinek, felpontoztalak titeket. :)
Nem is annyira félelem van bennem, csak nem szeretnék pofára esni, pláne hogy jó esetben még évekig ugyanaz a közösség...
Akinek van még ötlete, írjon! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!