Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Aki megcsalta a párját, miért tette? (főleg FIÚK válasza érdekelne)
azért, m már nem szereti úgy, mint régen, v. esetleg van 1 olyan csaj, akit mindenáron ki akar próbálni? v. részeg volt, rámászott 1 csaj, és nem tudott nemet mondani?
Kort is írjatok, kíváncsi vok!
főleg azt nem értem, ha pl. 2-3 éve jár v.ki egy csajjal, és így egy évente felkeres egy másikat szex céljából, és mindig őt keresi fel...akk. az a lány annyira nagyon jó az ágyban, v. miért van ez?
Lány vagyok ugyan, de hátha érdekel... :)
Én egyszer csaltam meg egy srácot, mert nem foglalkozott velem. De nem is tartott semeddig szinte a dolog, nem is tudom mennyire számít megcsalásnak?
Velem csaltak meg barátnőt, egyik azt mondta azért mert 20 éves koráig akar valami rosszat csinálni, mert eddig jófiú volt, egyik azért mert szerettük egymást, de a táv miatt nem tudtunk rendesen járni, viszont közben felszedett valakit, csak engem jobban kívánt, egy meg nem is mondta, hogy van nője, arról volt szó, hogy kötetlen kaland, aztán annyi. Később láttam neten, hogy volt akkor épp nője. De nem tudom miért tette, annyira nem is érdekelt...
20L
36/F
Világ életemben igazi vadász voltam. Aki megállt nekem azt meghágtam. Volt ,hogy rám mászott egy csaj és én nem ugrottam el előle. Volt ,hogy egyszerűen annyira megkívántam egy másik lányt ,hogy nem érdekelt semmi. Előfordult olyan is ,hogy már kifújt egy kapcsolatom és még nem volt 'hivatalosan' vége. Alapon leszartam ,hogy lesz-e vagy mi lesz a következménye a cselekedeteimnek.
Életemben 2 fontos nő volt. Amikor velük voltam akkor vért izzadtam de nem léptem félre.
Most rám talált a szerelem és leépítettem minden 'side project'-et. Ha egy pasi szeret vagy komolyan gondolja a dolgot veled, az meg fogja állni a dolgot. Én is meg tudtam állni pedig magamnál nem ismerek nagyobb puncivadászt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!