Hogy tud manapság egy pár megélni?

Minden korszakban nehéz megélnie egy párnak, mindnek megvan a saját nehézsége. Elindulni pl. nagyon nehéz (hacsak nem keres legalább az egyikük magasan az átlag felett). Itt tartok, úgyhogy erről tudok a legtöbbet. Két alap, vagy mondjuk "átlag"fizetés kb. egy lakás fenntartására elegendő, és az már a jobbik eset, ha legalább a lakást fenn tudják tartani, de kb. ennyire telik belőle. Nem mindenkinek pottyantanak a feneke alá lakást a szülei (nagyon kevesen tehetik ezt meg), pedig ez a legnagyobb előny az életben.

A párom pl. 18 évesen kapott a szüleitől egy lakást (most 34). Persze már nem abban a lakásban él(ünk), azóta már kb. a harmadikban. A mostaniba, ahol együtt élünk, valamivel több, mint egy éve költöztünk, de még így is, hogy nem a nulláról indult, mert volt lakása, hitelt kellett felvennie (35 évre - így elviselhetőek _voltak_ a havi törlesztőrészletek). És nem luxuslakás, hanem egy 50 nm-es panel. A fenntartási költségek kb. a fele fizetésem (CSAK a legutóbbi fűtésszámlánk 40ezer Ft volt, és állandóan fázom a lakásban... távfűtés :S - és ez csak a fűtés), a lakás törlesztőrészlete pedig a másik fele (nem én fizetem természetesen, csak az arányok miatt írom).

És akkor még nem ettünk. És lassan másfél éve élünk a lakásban, de még nem jutottunk oda, hogy a csöppnyi fürdőszobát felújítsuk, vagy hogy legalább egy új kádat tudjunk venni. Szintén nem rongyrázásból, hanem mert mikor először megláttam ezt a fürdőszobát, kishíján sírva fakadtam, olyan állapotban van... És akkor még nem is panaszkodhatom, mert van saját kéglink, nem vagyunk főbérlőknek kiszolgáltatva, és legalább bérleti díjat nem kell senkinek fizetnünk, és nem éhezünk, gyakorlatilag "megvan mindenünk", ami az életbenmaradáshoz kell, csak továbblépni nem tudunk semerre. Én pl. már nagyon vágyom gyerekre, de ott van mellettem a racionális párom, aki mindig visszarángat a földre, hogy ennek a számunkra is rettenetesen bizonytalan szitunak nem tehetünk ki egy kisgyereket... még.

De azok a párok, akik már gyereket is nevelnek, azok számára meg még nehezebb. A nyugdíjas pároknak meg szintén nehéz. Nem tudnék olyan életszakaszt említeni, amelyben könnyű dolga lenne a pároknak _önerőből_.

Ma már az emberek rég nem pénzt hajhásznak, meg a meggazdagodásért küzdenek, hanem az életbenmaradásért.

Én a saját erőmből, ha egyedül lennék, nem tudom, mikor tudnék egy saját lakást összehozni. Most gondolkodom egy lakás-előtakarékosságon. Ez mondjuk egy 4 éves ciklus alatt egy maximum egymilliós önerő összehozását jelenti, amire _talán_ fel tudok majd venni hitelt (ekkor leszek 31 éves), és akkor kezdődhet a kb. 30-35 év futamidejű, havi többtízezres törlesztés. (már ha egyáltalán képes leszek erre 4 év múlva... ha akkor már babánk is lesz, akkor nem valószínű) Hogy miért akarok saját lakást, holott van hol élnem? Mert egyrészt nem árt több lábon állni, másrészt gondolok előre amég meg sem született gyermekeimre. Hadd ne kelljen a "halálomra várniuk" majd ahhoz, hogy saját lakáshoz, saját élettérhez jussanak, mert nem biztos, hogy nyugdíjasként olyan nagy mértékben fogom tudni majd támogatni őket...

Ja, bocs, akkor minden oké, nincs az országban semmi gáz, én is rettentő gazdag vagyok, csak jódolgomban nem tudom, mit csináljak, ezért inkább panaszkodom... Most akkor felpontoztok? :)

Az utolsó válaszolónak meg: igazad van, nem a pénz boldogít. Ezért van, hogy alapvetően én is jól érzem magam a bőrömben, szeretem a páromat, boldog vagyok, hogy van nekem. De a megélhetés ettől függetlenül gondot okoz, pedig egyikünk sem sütteti a hasát a napon, szereztem egy diplomát, napi 9-10 órákat dolgozom, és a korábbi munkahelyeimhez képest itt még jól keresek. A párom is jó képzettségekkel rendelkezik, amikor végre kap megbízást, Ő is keményen dolgozik, nem ritkán még éjjel 3-4 körül is a számítógép előtt ül (azon végzi a munkáját), csak mégis azt tapasztaljuk, hogy ahhoz, hogy érvényesülni tudjon, nem elég a tudása, képességei, hanem igenis kapcsolatok kellenének. Most beszélünk arról, hogy talán albérlőt kellene keresnünk (a másfél szobánkba mondjuk nem tudom, hova, de meg kell oldjuk, mert a lakás megtartása kerül lassan veszélybe). Hát ez a szitu, és amíg így van, addig a továbblépéshez (pl. gyerekvállalás) sem tudunk közelebb kerülni.