Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy kerüljem el a kínós szituációt? (lent)
Sosem volt barátom, és még nem csókolóztam. Tudom ebben semmi rossz nincs, még ha valaki ezt is gondolja, de elég kínos is tud lenni. Pl. amikor egy társaságba megkérdezik hogy van e pasim, én erre mondom, hogy nincs, és erre ő mióta nincs mire én még sosem volt, NA és itt kezdődik a kínos csend, összenézés, nevetgélés... Vagy a nyilvános kifigurázás. Volt, hogy lelezbiztek emiatt, pedig akkor még csak 14 éves voltam, na jó, ez tényleg rég volt, de kb. már azóta nem merek emberekkel erről beszélni, mert félek a beszologatásoktól. Ebből hogy lehet jól kijönni, vagy hazudjak? Mert azért ez mégsem egy hétköznapi dolog, pedig ez csak azért van, mert nem találtam még meg az igazit.
20/L
Én 20f vagyok pontosan ugyan így mint Te.
Én hazudok mindig, kitalált barátnőkről, így nem kell szégyenkeznem, nem szól le senki.Nem szép dolog hazudni de más mód nincs erre.
Pontosan így vagyok vele én is. Mondjuk engem nem érdekel a többiek véleménye, csak egyszer "nevettek ki" emiatt, de azok olyan emberek is voltak.
21/F
Voltam már ilyen helyzetben:)
Mond azt, hogy már az idejét se tudod ióta nem volt.....
Így hazudni sem fogsz és a kínos helyzetet is elkerülöd:P
Miért kell mindig hazudni?
Nem olyan nő a kedves kérdező, aki ilyen lenne, különben már megtette volna.
Lehet úgy is válaszolni, hogy kitérsz a kérdés elől, vagy fél választ adsz neki...
Ha megkérdezik mióta nincs....arra azt is lehet mondani, hogy "régóta, és addig nem lesz, amíg az igazit meg nem találom" ezzel nem is hazudsz, mivel tényleg régóta nincs barátod....;)
Hazudni azért sem szeretnék, mert ki tudja nem pont abba a társaságba ismerkedek-e meg egy helyes sráccal, és akkor később, hogy mondom neki, hogy bocsi, hazudtam még sosem volt barátom...
Általában az ilyen kényes témák meg akkor jönnek elő, amikor a legkevésbé számítok rá.
Amikor tőlem kérdezgettek ilyeneket régen, egész egyszerűen kijelentettem, hogy magánügy, és egyrészt nem kívánok beszélni róla, másrészt nem érdemes. Plusz ha valamit el akarok mondani, majd elmondom, ha jónak látom, és kész. Nem is faggattak túl sokszor.
22/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!