Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Uge megpróbáltok nekem tanácsot adni? Nagyon fontos!
2 éve ismertem meg a barátnőmet, mindketten a 20-as éveink elején járunk.
Egy vidéki buta kislányként ismertem meg, aki 400 km-ről jött ide bp-re dolgozni egy hipermarketbe (én diplomás vagyok).
Akkoriban könnyed életet éltem, gondoltam jó lesz egy ideig, max egy pár éjszakát eltöltök vele; hozzá kell tenni, hogy olyan testi hátránnyal élek, ami miatt belül azzal mentem a lelkem minden új nőnél, hogy legalább egy éjszakát sikerül eltöltenem vele aztán vagy elhagy vagy sem, tehát ez is benne volt.. Többségében egyik sem hagyott el emiatt.
Ezek ellenére még is úgy alakult, hogy már két éve együtt vagyunk azok ellenére, hogy már mind ketten csalódtunk kicsit a másikban; de valami akkor is összetart minket.
Elkezdtem őt a tanulásra orientálni, mára már nem olyan buta kislány...
A hipermarketet otthagyta és tanulni kezdett itt bp-en; nem ment haza hanem miattam itt Pesten tanult inkább.
Most hogy vége lesz a sulinak, a szülei már nem tudják finanszírozni tovább a taníttatását és valószínűleg haza kell mennie.
Azt mondta, hogy ha összeköltözünk nem megy haza, de ha nem muszáj, mert itt minek dolgozzon ha otthon is tud, tovább tanulni meg a szülei dámogatása nélkül nem tud.
A probléma, hogy hiába szeretem és megszoktam stb., még sem szeretném összekötni vele az életemet, nem ő aza nő akiről én álmodtam, a családja sem olyan; és itthonról sem szeretnék elköltözni.
Ha hazamenne és soha többé nem látnám nagyon rossz lenne most belegondolva...
Segítsetek, hogy hogyan próbáljam júniusig elfelejteni őt, hogy könnyebben tudjam majd elengedni majd!
Előre is nagyon köszönöm nektek
23 / F
:(((
Szerintem már most jobbat érdemel az a lány, mint a kérdező.
Már bocs...
Nem azért mert vak, hanem mert mint férfi, egy nulla. Túlságosan elkényelmesedett, és eddig is sokkal többet kapott, mint adott. De még ez sem elég.
Szánalmas.
Nem fogja fel, a rettentő nagy agyával, a diplomájával, meg a többivel, hogy a lánynak nincs pénze tanulni.
De akkor is tanuljon, lakjon koleszban, ne dolgozzon, ne legyen saját élete, mert NEKI ez így jó.
A tanuláshoz pénz kell, méghozzá nagyon sok pénz. Munka mellett tanulni pedig nem könnyű.
A lány mégis képes volt továbbtanulni, van annyira jó ember, hogy ne azt nézze a párjában, hogy vak, hanem elfogadja olyannak, amilyen. Míg diplomás okostojás nem képes elfogadni a barátnőjét olyannak, amilyen.
Túl sokat képzelsz magadról, öregem.
Szerintem adj fel egy hirdetést: lusta, önző, csak magára gondoló, diplomás pasi keres olyan nőt, aki elfogadja csekély testi fogyatékossággal, igényes, csinos, kellően emelkedett szellemi partner számára, egy rib.anc az ágyban, és a komplett családja is tökéletesen megfelel ezeknek. Ezen kívül nem akar cserébe semmit, nem akar összeköltözni, és házhoz jár, ha az dugni akarsz.
Majd számold össze a jelentkezőket.
Figyelj, kérdező: lehet, hogy te nem így látod, de ez a lány ezerszer értelmesebb és jobb ember, mint amit te megérdemelsz. Ha nem tudod őt így elfogadni, hogy nem hatdiplomás, pedigrés értelmiségi milliomos családból származik, az a te bajod. Ha nem tudod megbecsülni, hogy ő vakon is elfogad téged, az is a te bajod.
Amikor 10 év múlva még mindig utána sírsz, mert még mindig egyedül leszel, és nem találsz olyan nőt, aki a nyomába érne, és fele ennyit megadna neked, az is a te bajod lesz.
Bocsi, de azért amellett, hogy sok mindenben egyetértek az eddigiekkel: bennem azért felmerül, hogy a leányzó miért akarja ennyire kierőszakolni az összeköltözést? Itt nem testi hibákról vagy pénzről van szó, hanem arról, hogy a pár egyik fele (még) nem érzi érettenk a helyzetet arra, hogy összeköltözzenek. Ezt erőltetni felesleges. A lánynak se tenne rosszat, ha önállósodna. Mi ez a zsarolás, hogy ha nem költözünk össze, hazamegyek anyámhoz?
Kedves Fiatalember! Tessék leülni és nagyon-nagyon komolyan és őszintén elbeszélgetni a pároddal az egészről! Ez az egyetlen kiút.
Utolsó: na ja...
Csak ezt azért így ciki bevallani a nőnek, hogy csak annyira tartsa, hogy dugjanak.
Két éve vannak kapcsolatban.... mi az izében.
Ennyi idő után szerintem nem olyan földtől elrugaszkodott dolog, ha egy lány döntésre akarja bírni a férfit.
Azt szegényke nem tudja, hogy ő soha nem lenne méltó arra, hogy átléphesse a nagyságosúr küszöbét, mint tudatlan parasztlány.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!