Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek összejönne velem újra?
Van egy srác, akivel már azóta odavagyunk egymásért, mióta megismerkedtünk... Ez kb. 5-6 éve lehetett. Szüleink is jóban vannak, sőt, túlságosan is ezért mindent tudtam róla, azt is hogy tetszem neki... Mégsem alakult ki köztünk semmi egy darabig, fiatalok voltunk. 2 éve összejöttünk, de úgy éreztem ehhez még nem vagyok elég érett ezért szakítottam vele. Utána megsértődött rám, amit meg is értek, én pedig hihetetlenül megbántam :(
Összefutottunk egyszer-kétszer szüleinknek köszönhetően, akkor azonban általában tudomást sem vett rólam. Azóta mindkettőnknek volt pár kapcsolata... Én viszont úgy éreztem, hogy egyik srácért sem vagyok annyira oda. A vége mindig az lett, hogy Őutána sírtam...
Aztán megtörtént a "csoda", mégpedig hogy felkeresett msnen. Beszélgettünk, jól elvoltunk és mára megbeszéltünk egy rövidke találkozót, amit végül össze is hoztunk, eljött hozzánk. Nem történt semmi, de olyan jó volt látni, és ő az egyetlen aki tényleg megdobogtatja a szívem. A végén 3 puszival köszöntünk, ami nagy szó nála... Azonban este nem írt rám msnen, ami pont elég volt ahhoz hogy elbizonytalanítson. Én direkt nem akartam ráírni, vártam hogy ő jelentkezzen előbb, hiszen végülis ez a "szabály". A későbbiekben nem tudom mi lesz, csak reménykedni tudok... De ezek ismeretében szerintetek összejönne velem újra?...
15/L
"ez a "szabály"?
Bullshit. Nem kell önérzeteskedni. Először is te dobtad, és te akarod újra őt, úgyhogy most neked kell "meggyőznöd". Megalázkodni persze nem kell. Elég, ha őszinte vagy vele, s elmondod neki, amit ide leírtál. Veszteni - már - nem tudsz úgysem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!