Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Kaki szorongás esetén nem az...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Kaki szorongás esetén nem az a zavaró, ha a másik tudja, hogy mit csinálsz ott bent?

Figyelt kérdés

Nekem is volt tulajdonképpen az összes kapcsolatomban, a mostaninál csak az elején. Ha együtt aludtam az exeimmel, nem volt nagy wc-zés, mert szorongtam és nem jött ki semmi. Attól féltem, hogy így már nem tekint majd nőnek. A legnagyobb, ameddig eljutottam korábban, az az, hogy amíg az exem aludt reggel, akkor tudtam nála kakilni másfél év után. De ez is nagy szó volt, mert egy rövidebb kapcsolatomban pl úgy sem ment, ha ő aludt nálam, és én előbb keltem. Féltem, hogy közben felkel és megtudja, mit csinálok. Egy másik exemmel az első közös éjszakából két közös éjszaka lett, na ott aztán volt minden bajom, még egy plázában sem tudtam, mert attól féltem, hogy rájön, mit csinálok, mert túl sokat kell rám várnia. Na azóta együttélős kapcsolatom van, az elején nem szerettem, ha hallja, de mostmár leszarom (haha :D).


A kérdés igazából arra vonatkozna, hogy olvastam, hogy vannak lányok, akik megkérik a barátjukat, hogy hallgasson zenét és menjen távol a fürdőszobától, becsukja az ajtókat is mindenhol. De tulajdonképpen ezzel bejelenti, hogy szarni megy. De nem pont az a lényege, hogy a párod ne tudja rólad, hogy nő létedre ilyet csinálsz? Akkor már miért ne hallhatná? Így szerintem pont a lényeg veszett el.


febr. 7. 10:34
1 2 3 4 5
 11/41 anonim ***** válasza:
67%

#10 Szerinted én ezt élvezem? Szerinted nem próbáltam, próbálok javítani rajta?


Szeretem, amikor olyan ember okoskodik, aki nem érintett.

febr. 7. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/41 anonim ***** válasza:
67%
10: jaj, megint megjelent itt vmi lifestyle guru IQnuku megmondóember, aki szerint minden szeret / nem szeret és döntés kérdése. Én sem szeretek szorongani, és nyilván fejleszteni tudok rajta, de ez az alap személyiségem része, és teljesen nem tudom magamból kiirtani, akármilyen jó lenne.
febr. 7. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/41 anonim ***** válasza:
77%

Basszus, végig az volt a megoldás a szorongásomra (ami egy mentális probléma, nem racionális, és ezt utálom benne a legjobban) hogy egyszerűen csak ne csináljam?


Azta! Nobel-díjat neki!


Lécci gyógyíts ki az ADHD-mból is, mielőtt átmész szólni a szomszédomban lakó kerekesszékes néninek, hogy csak szimplán álljon fel, és sétáljék :D

A vak meg lásson már a szemétől.

febr. 7. 11:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/41 A kérdező kommentje:

Jajj maradjunk már témánál légyszi, olyan hülyeségeket írsz 10-es meg nem tudom még hányasok a válaszaid :D


Egyébként nekem még a pisiléssel is voltak ilyenek, az egyik előző munkahelyemen két darab fülke volt, alul felül nyitott és csak a közvetlen kolléganőim jártak oda. Zavart, hogy ennyire tudják, hogy én most bent vagyok :D Úgyhogy másik wc-be jártam, ami messzebb volt. Aztán amikor elmentem onnan valahogy elmúlt magától, pisiléssel már nincs baj, max ha nagyon várja valaki, hogy végezzek már, vagy esélyes, hogy rám nyithatnak.

febr. 7. 11:29
 15/41 anonim ***** válasza:
0%

10 vagyok.


Oké elismerem valakinek nehéz lehet "nem szorongani", mert annyira hozzászoktatta magát. Viszont, ha nem szerettek szorongani ilyesmin, akkor tényleg érdemes abbahagyni. El kell dönteni és menni fog!

febr. 7. 11:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/41 anonim ***** válasza:
69%
14 - Akkor lehet, hogy nem is a témával van gondod, hanem a szóbajöhető érintett személlyel/személyekkel, vagy a hellyel.
febr. 7. 11:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/41 anonim ***** válasza:
69%
15: de ez nem így megy, cucu. Megint olyan pofázik erről, aki ezt nem tapasztalta meg. Kb. olyan a szitu, mintha azt mondtad volna Christopher Reeve-nek a balesete után, vagy Stephen Hawkingnak, hogy járjon, és kész, olyan egyszerű a dolog.
febr. 7. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/41 anonim ***** válasza:
77%
#15 Hmm, ableizmus, nyami. Ha ez így működne, Csillagbogár, akkor nem lenne ennyi mentális betegség. (Valaki biztos szeret belefulladni az önsajnálatba, de pl én, mentális betegségben SZENVEDŐ ember, aki évek óta jár mindenféle szakemberhez a probléma és az ebből eredő összes többi probléma miatt, lennék a legboldogabb ha neurotipikus lennék)
febr. 7. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/41 anonim ***** válasza:
82%

Életem legboldogabb pillanata volt várni a mentőt, mert olyan durva pánikrohamom volt a kis beképzelt szorongásom miatt, hogy azt hittem, szívrohamom van. Vagy legalábbis úgy ver a szívem, hogy mindjárt leáll.

Miközben próbáltam összerakni két értelmes mondatot, hogy hova kell jönni, hogy tudnak bejutni, netörjékrámazajtótmindjártkinyitomvalahogy, és hogy melyik karom zsibbad és melyik nem.


Kva jó volt. Szerintem úgy döntök, hogy ma hétvégén is ennyire szorongok majd valami miatt, ne unatkozzon már a mentős se.

febr. 7. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/41 anonim ***** válasza:
100%
Nem, kérdező, van, aki attól szorong, hogy a másik hallja az effekteket, érzi a szagokat. Tehát van, akinek maga a tény nem gond, hogy ő üríteni megy, és ezt tudja a párja, csak ne halljon, szagoljon belőle semmit a másik. (Nem magamat írtam le, csak tudom, hogy van ilyen is.)
febr. 7. 11:54
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!