Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem akarom megadni a Facebook kódomat a pasimnak, de ő erre kér és azt mondja nem nyugodt amíg meg nem kapja .Mit csináljak?
Most lehet, hogy kicsit az informatikus is beszél belőlem, lévén munkám elég nagy részét teszi ki a számítógépbiztonság, cybersecurity, IT security témakör, de én semmiképp nem tartom jó ötletnek a személyes szféránk, személyes adataink feletti kontroll átadását. Ha valami tényleg olyasvalami, amit látnia kell, akkor azt meg lehet mutatni a jelszavad megadása nélkül is, de mondjuk már ez is eleve rossz ómen.
Ráadásul ott azért vannak olyan beszélgetések, amikben semmi ártó nincs, ellenben nem tartoznak mondjuk a pasidra. Mondjuk például semmi közöm hozzá, hogy a szerelmem mit beszélget az anyukájával, vagy a nagymamájával... de nagyrészt ahhoz sem, hogy a legjobb barátnőjével mit beszélget.
Ez nálunk úgy működik, hogy nem tilos kérdezni. Sőt, ami félreérthető lehetne, azt eleve előre el is mondom barátnőmnek. Pl. a napokban jelölt be az a nő, akinél egyébként 16 éves koromban még be is próbálkoztam. Azóta mondjuk több, mint egy évtized eltelt, és azóta már van férje meg kisgyereke, és csak azért jelölt be, mert egy utcában lakunk, és a férje meg nekem rövid ideig munkatársam volt, szóval semmi intim nincs benne, de amikor bejelölt Fb-n, barátnőmnek egyből mondtam, hogy mi a helyzet, ki ő, és semmi probléma nem lett belőle, még ő mondta, hogy nyugodjak meg, eszébe nem jutott rosszra gondolni. De meg is beszéltük, hogy ha valakire valamiért gyanakszik, szívesen megmutatom neki, hogy mit beszéltünk. Meg lehet ezt oldani némi bizalommal, a jelszavak kunyerálása nélkül is.
De a dolog pszichológiai részére térve: pasid beteges, bizalmatlan, és elnyomó. A legkevésbé sem bízik benned, és hiába állítja, hogy "de", a következő tagmondattal meg is cáfolja ezt. Ő kontrollálni akar téged, irányítani, és elnyomni. Ez tipikusan egy manipulatív, agresszív, elnyomó, és potenciálisan bántalmazó személy. Mihamarabb menekülj, ameddig a beteges kis manipulatív játékaival el nem veszi a józan ítélőképességedet!
"Azt hiszi hogy más pasikkal csalom őt."
Ahol meg ennyire alapvető szinten sincs meg a bizalom, azt a "kapcsolatot" nem érdemes tovább folytatni.
Bocsánat, de legyen már benned tartás! Legalább azt várd el a másiktól, hogy ne tekintsen egy sz..r ribinek!
"De van rá valami módszer, hogy azt higyje hogy megadtam, de mégse?"
Az a baj, hogy már szemmel láthatóan eléggé behálózott, és már a napnál is világosabb dolgokat sem látod.
Te még komolyan ezek után is azon gondolkozol, hogy mit tegyél, hogy szegény aranyos fiúcskát nehogy megbántsd?
Nem játszmázni kell, meg trükközgetni, hanem aki ilyen kontrollmániás győkér, azt ki kell dobni a francba, Aranyból van az anakondája, hogy ennyire ragaszkodsz ehhez a baromhoz??
Más választ írtam volna ha ezt is elmondod:
https://www.gyakorikerdesek.hu/emberek__egyeb-kerdesek__1285..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!