Mi az ameddig alkalmazkodsz egy párkapcsolatban együttélés során?

A 8-as válaszoló tökéletesen fogalmazott, én is így viszonyulok ehhez a kérdéshez.

Alkalmazkodni kell, viszont feladni önmagunkat nem.

Kérdező, azt realizáld magadban, hogy ennek semmi köze ahhoz, hogy nő vagy, vagy egyke. Simán olyan személyiség vagy, aki nem áll ki magáért.

Szerintem 10 éves korom óta nem mondták meg konkrétan, hogy mit egyek. A felelősség a tied, nem a nemedé meg a nemlétező testvéreidé.

Bocsi, de amiket írsz, az nem alkalmazkodás, hanem alárendelődés.

Gyakorlatilag nincs olyan kapcsolat, ahol valamilyen szinten valamiben ne kellene összekovácsolódni, de ez semmiképp nem a dominanciaharcról, elnyomásról, uralkodásról szól, hanem józan kompromisszumokról, vagy jobb esetben konszenzusról. Ennek a célja az, hogy harmonikusan éljünk egymás mellett úgy, hogy mindkettőnknek jó legyen. Nálam (F) eddig leggyakrabban az alvásidő került elő, ugyanis én rendszerint későn fekszek, eddigi kapcsoaltaimban meg egy kivételével mindenki korai alvó volt. Szóval alkalmazkodás alatt ilyesmikre kell gondolni, vagy például arra, hogy én nem bírom a cigifüstöt, mostani szerelmem meg szerencsére nem durva mértékben, de dohányzik, és annyi, hogy ne füstölje össze a szobámat. Ilyesmikre kell gondolni, és nem beteges utalkodásmániára. Olyanhoz is volt részem, de azt hamar rövidre is zártam, az nem az alkalmazkodás kérdésköre, hogy csak akkor, és csak azt ehetem, amit ő "megenged", ez egész egyszerűen elnyomás, és az elfogadás teljes hiánya.

És alapvető dolog, hogy egy kapcsolat akkor működőképes, ha jól érezzük magunkat egymás mellett. Ahol alapvető dolgokban van feloldhatatlan különbség, azt nem érdemes erőltetni.

"Néha már szégyellem magam, hogy ilyen vagyok persze nem mutatom ki"

Ez itt a legfőbb probléma. Egy kapcsolat két emberről szól, és nem arról, hogy az egyik dirigál, a másik meg csendben tűr, és magában fortyog.

"De mindig oda kell menni amit ő akar"

Na, pont az ilyesmire utaltam, itt nem alkalmazkodásról van szó, hanem elnyomásról. Már ne is haragudj, de ő most a párod, a társad, vagy a hajcsárod? Te meg a barátnője vagy, vagy a rabszolgája?

"azt enni amit ő akar"

Dehogy kell...

Hadd jegyezzem meg, hogy az előző kapcsolatomban alig volt közös pont az étkezésünkben. Pár édességet leszámítva összesen talán 3 olyan étel volt, amit mindketten szerettünk. Okozott ez bármilyen problémát? Dehogy... Elég beteg dolog, amikor valaki a másikra akarja erőltetni az étkezési szokásait. Oké, az a kapcsolat nem volt a klasszikus értelemben véve együttélős kapcsolat, sőt, távkapcsolat is volt, de amikor találkoztunk, akkor pár napot együtt töltöttünk, ilyenkor pedig nyilván kiütköztek az eltéréseink, de egyik sem jelentett problémát. Az étkezést illetően: ő ette azt, amit ő szeret, én meg azt, amit én szeretek.

"úgy alakítani a dolgokat ahogy ő kitalàlja a napot"

Ez meg tipikusan egy olyan dolog, hogy akinek az érzelmi érettsége nagyobb, mint egy marék molylepkéé, az képes arra, hogy a másikkal közösen beszéljék meg, hogy mit hogy lenne a legjobb alakítani.

"Nehezítő tényező, hogy ő is egyke és éveket élt teljesen egyedül"

Kifogások, kifogások, kifogások...

Persze, ez nyilván szebben hangzik, mint az, hogy ő egyszerűen egy arrogáns, erőszakos, manipulatív bunkó, de azért lássuk be: a tények azt mutatják, hogy utóbbi az igazság. Ráadásul még az igyekezetz legkisebb szikrája sincs meg benne, hogy pozitív irányba változzon.

"Miért a nőnek kell alkalmazkodni"

Nem kell. Senki nem tart pisztolyt a fejedhez, hogy emellett a ganaj mellett legyél. Az, hogy manipulálható vagy, és már teljesen kimosta az agyacskádat, az egy másik kérdés. De ez tipikus forgatókönyv. Az ilyen beképzelt bunkók mindig megtalálják a manipulálható, befolyásolható, földbe tiporható, nulla önbizalmú és tartású lelkileg sérült nőket, akik aztán elhiszik, hogy az tök normális, hogy nem többek egy lábtörlőnél. És igen, sokszor még azt is elérik, hogy a másik "imádja" őket dacára annak, hogy hitványul érzik magukat abban a kapcsolatban.

Amúgy a jelenségnek nyilván vannak történeti gyökerei is, évszázadokig a nőket embernek sem tekintették, és ennek a mai napig sajnos látszódik a társadalmi hatása. De azért tessék felébredni, nem a középkorban élünk, és attól, hogy pár degenerált kan még fejben azon a szinten ragadt, nem kötelező neked is támogatnod ebben a beteg világképében.

"Szeretem imádom a párom, de valahogy másról sem szól mint alkalmazkodásról"

A legszebb pedig az, amikor egy mondaton belül is ellentmondásba keveredsz.

9: Amit írsz nem alkalmazkodás, hanem alárendelt szerep. Hogyha te nem szeretnél az lenni, nem fog működni, ez nem azért történik, mert valaki egyke, hanem személyiség!

Nem a nőnek kell alkalmazkodni, hanem ha vele szeretnél lenni, csak így működhet, másképp konfliktus lesz.