Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem vette figyelembe a barátnőm szex közben, amit kérek, és nem érti a problémát. Ezek után a szakítás a legjobb, ugye?
Úgy volt, hogy szeretjük a kikötözős játékokat. Én is ki szoktam kötözni őt, ő is engem. Van egy biztonsági szó, amit mond a másik, ha valamit tényleg nem szeretne, és azt szeretné, hogy oldozza el.
Viszont... A legutóbbi szexnél, amikor én voltam kikötözve, akkor a barátnőm olyat csinált, ami nekem kellemetlen, átment fájdalmasba is, mondtam a biztonsági szót, de teljesen figyelmen kívül hagyta, és folytatta a dolgot. Kimondtam még 2x, de teljesen ignorálta akkor is, szóval nem az volt, hogy nem hallotta. A vége az lett, hogy elélveztem, és csak utána oldozott el.
Azóta veszekszünk ezen az eseten, mert ő nem érti a problémát, hiszen elélveztem, ezek után nem hiteles, hogy én nem akartam, szerinte csak azt hittem, hogy nem akarom, de végül rájöttem, hogy igen, őt pedig külön izgatja, hogy a biztonsági szó ellenére is folytassa a dolgot, ki akarta egyszer próbálni, de persze bántás nélkül. Amikor mondom, hogy nekem ez bántás volt, akkor visszajutunk az elejére, hogy dehogy volt bántás, hiszen elélveztem. Már sértést is kaptam, hogy más férfi örülne ilyen barátnőnek, aki nemcsak hanyatt vágja magát, legyek kicsit férfi és értékeljem, nem történt semmi gond.
Én a kapcsolat végén gondolkodom, mivel nem jutunk dűlőre, lelkileg rosszul vagyok, és szexuálisan nem kívánom őt az eset óta. Én sose lennék képes, hogy tényleg kéri, hogy hagyjak valamit abba, még a szót is kimondja, de én meg folytatom, nem is értem, milyen lelkület kell ehhez, nekem ijesztő valamilyen szinten.
51
Természetesen. A valóság pedig az, hogy ez a jelenség létezik. :D De nyilván gondolhatod az ellenkezőjét.
55
Azért elég nagy arc kell hozzá, hogy személyes tapasztalatokkal, szexuálpszichológusok, nőgyógyászok és egyéb orvosok szakvéleményével szemben fogalmazd meg a magad kis hülyeségét. Ráadásul ennyire magabiztosan. :D
De persze jogod van hozzá, csak épp nevetséges.
És az nem gerinctelen hogy miközben nap mint nap erőszakolnak meg úgy nőket, hogy össze kell varrni őket utána, úgy egy fétis szex után bőgő értelem hiányos csávóra ejtetek könnycseppeket? És tesztek úgy mintha egyenlő lenne a nők traumáival?
Én nem kérdőjelezem meg hogy a kérdés valós csak azt mondom, hogy egyáltalán nem olyan trauma ahogy elő van itt adva. Sokkal jobban olyan szaga van hogy nagyon is élvezi ő is és sok válaszoló is, hogy végre lehet szidalmazni egy nőt.
58
De hogy jönnek ide a nők???
Akkor ezek szerint én sem vagyok szexuális zaklatás áldozata, ha "pusztán" megfogdostak és lökdöstek a villamoson, hiszen nem volt utána szükségem orvosi beavatkozásra?
Mi a büdös franc köze van a megerőszakolt nőknek ehhez a kérdéshez? Pontosan SEMMI.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!