Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mennyi segítséget, ház körüli munkát várhatok el a dolgozó férjemtől?
3 gyermekünk van, én meg velük vagyok itthon, mert mindhármuknak komoly tanulási nehézsége van. A magántanárokat nem tudnánk megfizetni, így én maradtam itthon velük.
A férjem dolgozik, irodai munkát végez, heti 1 napot jár be, a többit itthonról csinálja.
Eljutottunk odáig, hogy már semmit nem csinál meg itthon, minden az én feladatom lett én pedig ezt nagyon nem érzem jogosnak. Ő mindig azzal jön, hogy fáradt, de mondjam meg mit csinaljon majd megcsinálja. Ezzel csak az a baj, hogy az a majd soha nem jön el.
Kezdek nagyon elfáradni. Semmi segítségem nincs. A gyerekek ugyan csinálnak mindent, de csak segítséggel és kb 10* lassabban, mint ahogy én egyedül csinálnám. Egyszerűen már nem tudom, mit tegyek, mondjak, csináljak, hogy változzon a helyzet.
Azzal kéne kezdeni, hogy felfogja, hogy nem segít hanem kiveszi a részét. Ott lakik ő is.
Én nem mosnék rá, nem pakolnék utána. Te is fáradt vagy, te se unalmadban csinálod a dolgokat, hanem mert meg kell csinálni.
Legalább a rendre vigyáz, vagy szanaszét is hagy mindent mert majd te mint a csicska megcsinálja?
Felbsz a férfiak hozzáállása.
Ez a "leszült" annyira gáz, #5! Már a kérdező egy korábbi kérdésénél is írtam, hogy ne a 3 SNI-s gyereken lovagoljunk. Gyógypedagógus vagyok, nekem is van olyan tanítványom, akinek a tesója is SNI-s. Mire a legnagyobbat diagnosztizálták, addigra megszületett a kicsi. Elég nehéz ez önmagában is. Megoldani az ellátást, a fejlesztést, hozni - vinni a gyerekeket könnyen igényelhet valóban egész embert.
Attól még én sem értem, mit szeretne jelenleg a kérdező.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!