Honnan tudhatom,hogy tényleg nem szeretem már és nem fogom megbánni, ha elhagyom? Harmincas éveiben járó pár vagyunk

16 éve vagyunk együtt és van egy 8 éves gyermekünk.

A szülés óta gondok vannak.

Eleinte a családja miatt, mert mindenbe bele akartak szólni és ő nem állt ki mellettem.

Már akkor kezdtünk elhidegülni egymástól, de amikor a gyerek kb 4 éves volt, akkor kezdtünk lassan visszatalálni egymáshoz, legalábbis szexuális értelemben.

Előtte havonta, két havonta volt valami és nem miattam. Nem sokáig tartott, mert lett egy újabb törés.

Azt vette a fejébe, hogy közöm volt egy munkatársamhoz, még azelőtt, hogy egy család lettünk.

Egyébként nem volt közünk soha egymáshoz, de tény, hogy volt vonzalom.

Néha még neten váltottunk pár szót, miután meg lett a gyerek.

A párom nagy balhét csapott és kérte, hogy szüntessek meg vele minden kapcsolatot.

Közben végig lelkiterrorban tartott, hónapokon keresztül.

Igaz, hogy nagyon ki volt bukva, mert nagyon beteg volt az egyik családtagja és ugye kettőnk között is bajok voltak.

Megtettem, amit kért, de abban az időszakban kiölt belőlem valamit.

Ő már évekkel előtte bevallotta nekem, hogy már

nem szerelmes, de én csak itt jöttem rá, hogy már én sem vagyok az. Sőt, akivel gyanúsítgatott, az az ember elkezdett hiányozni nekem. Igazából akkor jöttem rá, hogy talán mindig is többet jelentett nekem, mint addig hittem.

Azóta eltelt 4 év.

Voltak jó és rossz időszakok közöttünk a párommal.

Elvoltunk egymás mellett.

Viszont azóta kb minden évben lebukott, hogy virtuálisan csevegett nőkkel, társkeresőzött.

Most volt a negyedik alkalom és nálam most telt be a pohár. Megmondtam, hogy befejeztük, nem tűrök el több megalázást.

Azóta eltelt 5 hét és még egy háztartásban vagyunk, mert ő maradni szeretne és állítólag megváltozik.

Egyébként eddig azt mondta, hogy nincs abban semmi, amit csinált és csak én fújom fel a dolgot.

Az érzéseimmel egyáltalán nem törődik sem most, sem ezelőtt.

Sokszor kértem, hogy hozzuk rendbe a kapcsolatunkat, de ő nem akart dolgozni rajta, mert szerinte nem volt gond sosem.

Egy kezemen meg tudom számolni hányszor voltunk kettesben valamilyen programon, amióta megszületett a gyerek.

A hétköznapi intimitás is évekkel ezelőtt eltűnt és neki nem is hiányzik.

A szex az jó volt közöttünk, ha volt, mert az is egyre ritkult már mostanában.

Havi 1-2 volt legtöbbször.

Bár az utóbbi időben észrevettem magamon, hogy már nem igazán vonzódtam hozzá, de mégis én erőltettem inkább, hogy legyen szex. Gondolom azért, mert menteni akartam a kapcsolatot.

Nem érdeklődik már évek óta emberileg sem irántam.

Nem érdekli mit érzek, gondolok, milyenek a napjaim, mire vágyom. Ennek ellenére, voltak jó időszakok együtt.

Mint társak és szülők jól funkcionálunk.

Anyagi téren sem és az otthoni, hétköznapi dolgokban sem igazán van vita köztünk.

Olyanok vagyunk, mint két jóbarát. Barátok extrákkal...

Én közben újra felvettem a kapcsolatot a volt munkatársammal, mert mindig is hiányzott.

Miután megtudta, hogy véget ért a kapcsolatom, flörtölni kezdett és találkozni akart velem. Négy hét után találkoztunk.

Nem történt semmi közöttünk, de érezhető volt rajta, hogy szeretné ha szorosabb lenne a kapcsolat közöttünk.

Többször is átölelt és néha olyan erősen szorított, mint aki soha többé nem akar elengedni már.

Nekem őszintén szólva volt egy kis lelkiismeretfurdalásom és így nem is tudtam elengedni magam.

Ezután nem keresett és amikor én megkérdeztem, hogy miért, azt mondta, hogy én még nyakig benne vagyok a kapcsolatomban.

Igaza volt, mert nekem nagyon nehéz elengedni ennyi évet és ott a közös gyerekünk is, aki nagyon fél attól, hogy az apukája el fog költözni tőlünk.

Nyilván szeretem is ezt az embert, hisz nem véletlenül alapítottam családot vele.

Az a baj, hogy már nem is az a legnagyobb problémám, hogy más nőkkel irkált meg kitudja még miket csinált, hanem az, hogy úgy érzem, jó nekem nélküle is és hogy valójában az a másik férfi érdekel már nagyon régóta.

Mióta találkoztunk, azóta meg nem bírom kiverni a fejemből.

Viszont félek attól is, ha kimondom, hogy menjünk külön, akkor idővel megbánom.

Ő mindig azt mondja, ha elmegy, akkor az végleges lesz.

Nincs közöttünk semmi már 5 hete, még kommunikáció is alig, de az utóbbi két hétben, már 3x voltunk együtt kirándulni a gyerek miatt és olyankor aránylag jól elvoltunk, de amikor hazajövünk én ugyanúgy azt érzem, hogy kell a távolság.

Már nem szeretném, hogy megöleljen vagy hasonlók, de rossz érzéssel tölt el a gondolat, hogy elköltözik és már kevesebbet fogom látni, nem hívhatom fel, hogy tudjam, hogy van meg ilyenek...

Közben a másik miatt is ki vagyok bukva, mert nem akarom elengedni, pedig már lassan egy hete, hogy nem kommunikálunk.