Mennyire számít abnormálisnak, hogy utálom, ha a párom megajándékoz?

Eléggé. Ilyen erővel a törődés és szeretet bármelyik megnyilvánulását lehet utálni, mindegyiknél lehet azon agyalni, hogy hú, ezt neked majd viszonozni kell, mondjuk kezdeményez egy ölelést, valami kedveset mond, vagy bármi más.

Jó esetben ez úgy néz ki, hogy nem tranzakcióként agyalsz a viszonzáson, hanem maguktól jönnek a törődés és szeretet különböző megnyilvánulási formái, amiket szívesen adsz a másiknak. És lehetőleg olyanokat, amik neked sem esnek komfortzónán kívül, és ő is örül neki.

Én is úgy vagyok vele, mint az egyes, de én eleve úgy nőttem fel, hogy a szüleim elhalmoztak mindig mindennel, pláne anyám, igazából ő a mai napig ilyen, ha elmegyünk kettesben shoppingolni, mert mindkettőnknek kell ez-az amit magának megvesz, nem tudja megállni, hogy valamit ki ne fizessen helyettem, hogy akkor az ajándék. :D Bármilyen ünnep előtt is már hetekkel faggatózik, hogy mit szeretnék, minek örülnék.

És most a párom is hasonló, hogy majdnem minden alkalommal meglep valamivel, nem feltétlen nagy értékű dolgok, csak valamit random kiejtek a számon, hogy mittomén de rég ettem karamellás Milkát, akkor legközelebb tuti hoz olyat. Olyan régóta még nem vagyunk együtt, hogy komolyabb ajándékozásra lett volna alkalom, de én pl vele ellentétben nagyon rossz ajándékozó vagyok, mert én mindig bestresszelek azon, hogy az ajándék mindenképp legyek TÖKÉLETES, nem azt nézem, hogy valami apróságnak is örülhet a másik, hanem ha nem találok olyat amiről azt gondolom, hogy ez minden vágya és iszonyatosan fog örülni neki, akkor inkább nem is veszek semmit. Mondjuk ezen most szeretnék dolgozni, mert az mondjuk nem érdekel, hogy full egálba legyünk, ajándékot nem feltétlen kell ajándékkal viszonozni, senki nem ezért ad, hogy akkor ő is kapjon valami meglepetést, de azért ünnepekkor szarul érezném magamat üres kézzel.