Normális, hogy egész nap csak apósomat látom és a babám meg a párom? Kezdek begolyózni?

Sziasztok.

Van egy fél éves babám, akivel otthon vagyok gyeden.

Falun lakunk, a párom falujában. Szüleim messzebb.

Apósom nyugdíjas és minden reggel nagy unalmában jön reggel 8 körül mikor reggelizek és cseverészni kíván velem, valamint a babával játszani.

Hétköznap, hétvégén ugyanez. Valamit kitalál mindig, hogy hoz, csak hogy bejöhessen. 1 db fornetti, 1 db alma, 1 db barack ilyesmi.

Aztán haza megy és 10-kor visszajön és 2-3 órát mojol a kertben. Füvet nyír, szedi a lehullott almát, gereblyéz stb. Szóval unatkozik és nem akar otthon henyélni.

Ha megjön a párom akkor meg sokszor jön anyóssal együtt és én nekem ez már sokszor nagyon sok. Vasárnap fixen mindig náluk ebédelünk, utána hazamegyünk, de délután megint átjönnek, hogy babázhassanak meg valamit segíthessenek.

Nagyon kedvesek, viszont én sokszor már rosszul vagyok ettől, hogy mindig jönnek és természetesen sose szólnak előtte, egyszer csak nyílik az ajtó.

Én nekem már sokszor hányingerem van, ha ki kell mennem az udvarra, mert a nagy semmit látom, az utcán is csend és hullaszag van. Sokszor elsírom magam, hogy miért kell itt élnem.

Sehol senki, csak a szemben ülő, mozgásképtelen nyugdíjas bácsi üldögél a kertben, az utcán senkit nem látni. Ha sétálok a babával úgyszint.

Annyira elegem van, hogy 26 évesen így kell élnem csak azért, mert a párom oda-vissza van a falujáért, a házáért, a kertjéért és neki jó így, ha haza ér a munkából neki mindig annyi dolga van és akkor este ha kimegyünk oda-vissza van, hogy lehet trécselgetni a falubeliekkel, akiket ismer.

De egyszerűen nem érti meg, hogy én ebbe lassan kezdek belebetegedni, hogy napközben nem látok mást csak a babám, a védőnőt ritkán, az apósom napi többször, olykor anyóst, meg ha kimegyek a kisboltba azt az egyetlen boltost.

:((((((

Van egy kutyánk, de legszívesebben fognám és kimennék panelbe, mert a párom a házat nem kívánja eladni.

Nagyon sokszor modntam már neki ezt a gondot. Az a baj, hogy kutyával én nem mennék panelbe, mert nagy testű, meg egyébként sem, ő kinti kutyus.(kérlek ne kövezzetek emiatt meg)

Van pár aranyos kisgyerek, de ők suliba, oviba járnak. Este mikor már lehűl lehet velük találkozni, de az egésznap borzasztóóó és sokszor azt érzem, hogy már nagyon unom így az életet.

Természetesen a babámat imádom, ő okozza a legnagyobb örömöt, csak fáj, hogy nem tudok őszintén mosolyogn, mert nem érzem jól magamat a bőrömben. :'(