Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Néhány nagyobb veszekedés után lehet még valami ebből?
Figyelt kérdés
Nemrég (1 hónapja kb) jöttünk össze a párommal, ő a férfi. Ismertük egymást előtte már, beszélgettünk néha, sokáig nem mert lépni, aztán mikor megtette teljesen beindult, egyfolytában keresett, mindig talizunk, stb, aztán volt pár nagyobb összeveszés, ami szerintem annak volt köszönhető, hogy sokmindent még nem tudunk a másikról, mire hogy reagál stb. Nekem pl szarul esett hogy erőltetett valamit folyamatosan, amit nem akartam, és egyszerűen nem értette meg, hogy nem. Ilyen dolgokon annyira összevesztünk, hogy kértem 1-2 napot megnyugodni, ezt ő szakításnak vette, aztán ezen is veszekedtünk, akkor ő mondta (szerintem bosszúból), hogy hagyjuk az egészet mert nem illünk össze, de utána rögtön mégis találkozni akart, ezért gondolom hogy csak bosszú lehetett.... Lényeg, hogy most nagyjából jó a helyzet, viszont az a kezdeti lelkesedés eltűnt belőle. Mintha kicsit távolságtartó lenne, de kedves, viszont nem látszik rajta az a nagy szenvedély mint az első hetekben. Szóval szerintetek ez itt meghalt, és már csak húzzuk de nem lesz jobb, vagy idővel még visszatérhet belé a lelkesedés irányomba?aug. 10. 07:15
11/26 A kérdező kommentje:
8-as, akkor mért mondta, hogy találkozzunk, közvetlenül azután, hogy azt mondta hagyjuk? Tök komolyan kérdezem, mert tényleg nem értem. Utána azt mondta még, hogy nem akar veszekedni, ő szeretni akar engem, csak nem tudja én mit akarok.
aug. 10. 11:17
12/26 anonim válasza:
Mindig ilyen marad.
Az ilyenek erőszakosak es nincs empátia meg ilyenek bennük.
13/26 anonim válasza:
Lesz belole még néhány veszekedés meg elnyomás is.
A fejedre fog nőni.
14/26 A kérdező kommentje:
Én úgy látom, mintha az lenne, hogy alul érezte magát velem szemben, mert ő tepert, én pedig csak "hagytam magam", és ez zavarta, felül akart kerekedni rajtam, ő akar irányítani és ezt úgy akarta elérni, hogy "kidobott", aztán kegyesen mégis találkozni akart.. nem tudom, lehet hogy hülyeség, de érzek egy ilyet..
aug. 10. 11:21
15/26 anonim válasza:
Igen ilyen. Mindig neki lehet igaza mindig azt csináld amit mond ha saját akaratod van azon megsértődik felszivja magát hogy ujra belédállhasson vmivel ő lesz az aldozat hogy te semmit nem teszel meg érte meg stb.
Izgi egy ilyen kapcsolat. De egyte jobban csak utálni fog meg acsarkodni. A szeretet teljesen lenullázodik majd. Es kiprovokalja hogy te szakits mert annyi sincs bennük hogy ezt bevallják mert ő akar lenni a szegény akit elhagytak pedig ő megtett mindent.
16/26 anonim válasza:
Istenem hany evesek vagytok? Ez igy 17 evesem okes, afelett viszont nagyon gyerekes😭
17/26 A kérdező kommentje:
Jaj hagyjuk már ezt a gyerekes dolgot, az emberek ilyenek, és ez nem kor kérdése, mindenkivel van valami gond, sajnos rohadtul nincs olyan aki tökéletes, vagy ha az, akkor meg a másiknak az nem jó, stb stb..
aug. 10. 12:31
18/26 A kérdező kommentje:
17 nem tudom, van is ebben valami amit írsz meg nincs is, hát majd kiderül mert egyelőre most (épp) elég kedves..
aug. 10. 12:33
19/26 anonim válasza:
Hány évesek vagytok?Elég óvoda szaga van🫠
20/26 A kérdező kommentje:
Te meg bölcsis lehetsz hogy nem hagyod ezt abba😉😉😉
aug. 10. 12:38
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!