Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Minek nevezhető ez a viselkedés?
A barátnőm hajlamos úgy összeveszni velem, hogy valahogy mindig engem hoz ki rossznak a sztoriból.
Próbálok konstruktívan hozzáállni, mert annak ellenére, hogy gáz lesz amiket most írni fogok, rengeteg értéke van és szeretném rendbehozni a dolgokat.
35 évesek vagyunk egyébként mindketten.
Szóval, ha valami történik vele és dühös lesz, olyankor van, hogy ordítozik az utcán sétálva. Ilyenkor megkérem, hogy ezt halkabban csinálja, mert mindenki minket néz, majd otthon beszéljük meg, ha most ennyire dühös. Ilyenkor elkezd engem hibáztatni, hogy nem állok ki mellette, védem az illetőt és amúgy se mondjam meg, hogy mit csináljon. Eldobja a kezem amit előtte fél másodperccel még fogott, idiótának nevez, "egybitesnek" és még jobban ordít. Ha ezt számonkérem rajta, akkor az a válasz, hogy "persze, mert felbasztál".
Volt olyan, hogy mondtam neki az anyukájával kapcsolatban valamit - akivel amúgy nem felhőtlen a viszonya - és annyira felidegesítettem vele azzal, hogy ő azt hozta ki belőle, hogy védem az anyját, hogy megütött. Ezt többször megcsinálta egyébként, ami azért vicces, mert ő 50 kiló én meg 80, egy fejjel magasabb vagyok nála és ki vagyok gyúrva, szóval röhejesen is hangzik. De akkor sem tartom okésnak, hogy remeg a szája, elborul a tekintete és ököllel üti a vállam, de volt olyan is, hogy lezavart nekem egy pofont. Ezt a második eset után szóvá is tettem, akkor azt kaptam válasznak, hogy ez csak reakció volt valamire amit én provokáltam ki...
Szóval alapvetően mindig minden az én hibám (legalábbis sosem kért bocsánatot semmiért, ellenben engem hibáztat egyértelműen), de ha ezt így ebben a formában tálalom neki, akkor azt kapom, hogy drámázom, mártírkodom, hisztizek és sajnáltatom magam.
Próbálnék okosan érvelni neki, de megfoghatatlan ilyenkor. Próbálnék keresni valami pontos terminusz technikuszt a dologra, de nem tudom, hogy az "áldozathibáztatás" adekvát szó-e, vagy sem? Vagy simán felelősséghárításnak nevezzem? Mert ezekbe is beleköt...sőt, van, hogy már abba beleköt, ha valami idegen szót használok, hogy "jaj de okosnak hiszed magad" :D Zárójel bezárva.
Én tényleg nem elmenekülni akarok, hanem valahogy megtanulni beszélni a nyelvét, elmondani neki a problémákat és ehhez tudnom kéne, hogy mire hivatkozzak, meg keresgélnék google-ben konkrét érvelési technikákat, ha nevén tudnám nevezni a gyereket.
10: Border gyanús, mert nulláról százra tud pörögni idilli boldogságtól a "fos minden, szar az egész életem" állapotig. Túlzás nélkül.
11: 172cm vagyok és 10% alatt van a testzsírom. Naturálban szólj, ha jobbat tudsz elérni, de asszem' ez nagyon irreleváns :)
Ez egy bántalmazó kapcsolat, viszont neked még nem fáj eléggé ahhoz, hogy kilépj belőle.
Egy érzelmileg éretlen, nárcisztikus személlyel egyszerűen nem lehet konstruktívan vitatkozni/párbeszédet folytatni, mert nincs empátiája. Az ilyen embernek az önbecsülése azonnal összeomlik, ha a legkisebb dologgal kapcsolatban szembe kellene néznie azzal, hogy ő nem tökéletes, és valamit nem csinált jól. Igaz ez akkor is, ha a másik nem pontosan úgy viselkedik, ahogyan azt ő elképzeli. Ezt is személyes támadásnak veszi, mivel ahogy írtam nincs empátiája, el sem tudja képzelni, hogy te nem azért mondasz valamit, hogy vele direkt kib*ssz, hanem azért, mert tényleg azt érzed, amit neki mondtál.
Szóval két dolgot tehetsz, vagy elviseled, hogy ha konfliktus van, akkor nem nyerhetsz, és ezt elfogadod. Ezt jól gondold végig, mert ha évtizedeken át hallgatod, hogy minden a te hibád, akkor egy idő után elhiszed, és teljesen leépül a te önbecsülésed is, eltorzul a személyiséged. Ez teljesen biztos, már most vannak jelei, hiszen ez a kérdésed is arra irányul, hogyan tudnád "kimosdatni" magadat, ha vitára kerül a sor. NEM FOG MENNI. SOHA nem fog elgondolkodni az érveiden, SOHA nem fogja beismerni ha hibázott, és SOHA nem fog tanulni belőlük, mindig-mindig ugyanaz a lemez ( = te vagy a hülye minden helyzetben) fog forogni.
A másik, hogy keresel egy mentálisan egészséges partnert magad mellé. Aki lehet, hogy nem ugyanazt a zenét szereti, mint te, de nem is szól bele, hogy mit hallgatsz, néha-néha koncertkere is elmegy veled, és ha hazajössz akkor béke van. Akire lehet számítani, aki meghallgat és támogat, aki tisztel téged - és persze mindez részedről is megvan felé.
A döntés a tiéd.
De más út nincs. Ezt jól vészd az eszedbe. Ez a nő nem fog megváltozni, és az várható egész közös életetekben, ami most van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!