Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Szerintetek erőszaknak számít...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek erőszaknak számít már ez?

Figyelt kérdés

Tegnap párommal nagyon összevesztünk. Úgy gondolta ő a tökéletes, ő mindenki felett áll, én meg egy utolsó sz@r vagyok. A végére már nagyon csúnyán veszekedtünk és eljutottunk oda, hogy én nem mertem már ellent mondani neki. Ezek után kitalálta, hogy dugni akar, csak én már ugye nem mertem itt szólni neki hogy nem szeretnék (bár tudja jól, hogy bizonyos okok miatt, akkor se igazán rajongok a dologért, amikor happy minden,, csak az ő kedvéért szoktam belemenni). Ő nem csak ezt erőltette, hanem olyan dolgokat is, amiket tudja, hogy nem szeretek közben (fejfogás orál közben, illetve olyan póz, amiben már többször próbálkoztunk, és tudja, hogy nekem fáj). Én próbáltam szólni neki, hogy nem igazan szeretném, mert így csak a szex játékának érzem magam, de ő erre csak azt mondta, hogy egyszer belefér és majd utána türtőzteti magát. Miután vége lett, annyit se bírt mondani hogy köszönöm, vagy legalább megölelni. Bekapcsolta a tv-t, majd kicsit később elment aludni. Majd ma reggel, miután elég erőt gyűjtöttem, hogy beszéljek vele erről, még én voltam akkor is a rossz, hogy én mit képzelek, és hogy ez közel sem volt az erőszakhoz (hiába mondtam hogy nem szeretném mert nem érzem jól magam). És eddig akárhányszor szóba került, ő állítja, hogy nem csak arra vagyok jó neki, de mégis minden más helyzetben meg en vagyok a hibás szerinte, és csak olyankor nincs semmi kifogása, ha nemi jó (az, hogy nekem mi a jó, az nála nem számít, felőle akár örökké szemvedheték is, az se hatná meg)


Hosszú lett, de köszönöm annak, aki végigolvassa (igazából az érdekel, hogy kívülállóként ti hogy látjátok ezt a dolgot, hátha úgy elhiszi, ha nem én mondom neki, hogy ez nem helyes, hanem sok-sok másik ember is)


2024. jún. 22. 09:14
1 2 3 4 5 6
 41/51 anonim ***** válasza:
87%

"Szerintem az állhat a háttérben, igen, ő az első komolyabb barátom. Előtte volt egy 1 hónapos kapcsolatom, de ott nem haladtunk semerre. Vele viszont 2 és fél éve tart ez a dolog, és igazából talán azért szerettem belé, mert korábban bárkivel éreztem úgy, hogy alakulnak a dolgok, végül mind elutasítottak, és már az önbizalmam is eltűnt, és csúnyának és haszontalannak érzem magam."

Ezt a részt nagyon át tudom érezni, tudom, hogy milyen ebből a perspektívából, lelkiállapotból szemlélni a dolgokat. 10 éve egyedül is vagyok, és előtte sem volt semmi igazán említésre méltó, tehát ha kb. 15 éves kortól nézzük, akkor idestova 2 évtizede élem ezt, hogy nem kellek, le sem szarnak, ocsmány vagyok, értéktelen stb. DE!!! Észleled, hogy bánt. Ez zéró tolerancia kategória. Annak kell lennie. Kb. a legfontosabbnak, amit szem előtt kell tartanod, a legkeményebb határ. Bármilyen szintje és bármilyen formája. Már az enyhe verbális/érzelmi is! Akkor is, ha végül magányosan fordulsz fel, ha örökre mellőzött, elutasított leszel. Mert igen, ez nagyon szar dolog, én már csak tudom, DE a bántalmazottságnál még mindig jobb.

Én nem buzdítalak arra, hogy szállj vele szembe keményen, szerintem egy ilyen emberrel nem bölcs dolog. Csak csendben, magadra nagyon vigyázva távolodj el és zárd le örökre. Ha már együtt is éltek, keresd a lehetőségeket a különköltözésre, majd amikor nincs jelen, tedd is meg, esetleg hagyj egy cetlit, hogy részedről vége, és onnantól 0 kontakt. Ha a munkahelyeden vagy bárhol esély van rá, hogy felkeres, akkor próbálj szerezni "védelmet".

2024. jún. 22. 14:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/51 anonim ***** válasza:
100%

A 41-es vagyok, még annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy ajánlom olvasgatásra a NANE anyagait például.

[link]

Ha pedig van kapacitásod hosszabbakra is, akkor Tisza Katától a Most vagy Almási Kitti könyvei is nagyon jók, szerintem sokat segíthetnének.

2024. jún. 22. 14:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/51 anonim ***** válasza:
76%

41#Pontosan. "igazából talán azért szerettem belé, mert korábban bárkivel éreztem úgy, hogy alakulnak a dolgok, végül mind elutasítottak, és már az önbizalmam is eltűnt, és csúnyának és haszontalannak érzem magam."


Ez a Viktimológia része. Az áldozattá válás alapja. Hiszen ki a legjobb áldozat a sérült a gyenge a kiszolgáltatott. Innen indulni egy kapcsolatba szinte borítékolható, hogy az ember csemege lesz, egy finom falat a ragadozók tányérján.

2024. jún. 22. 15:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/51 anonim ***** válasza:
100%

Kérdező, el kell, hogy keserítselek ez nem szerelem. Ez egy függő viszony.

Ha már az nem ébreszt fel, hogy az állítólagos "párod" mélytorkosra kényszerít és egy ingyen pornósztárt farag belőled, akkor szerintem semmi.

2024. jún. 22. 15:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/51 anonim ***** válasza:
100%
Menekülj.
2024. jún. 22. 16:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/51 anonim ***** válasza:
34%

"Erőszak akkor is, ha nem mer ellentmondani. Félelemből ment bele."

Nem az első eset volt, majdnem 2 és fél éve szenved és fél a kérdező, és még mindig a férfival van.

2024. jún. 22. 18:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/51 anonim ***** válasza:
50%

46# Bármilyen szomorú, addig a pontig kell eljutni a félelemben lehet rettegés is, amikor már nem tűr tovább. Helyette ezt senki nem fogja megoldani.

Mi több pályafutásom alatt nem egy nem kettő olyan esetet is hallottam, amikor a férj napi szinten rommá veri a feleségét a gyereket és a kiérkező segítséggel szemben a feleség védi az agresszort. Nehéz kihozni valakit 2 perc alatt a Stockholm szindrómából, évek is bele telnek, míg a belátás megszületik.

2024. jún. 22. 19:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/51 anonim ***** válasza:
100%

24-es Kérdező, egy "csak" nárcisztikus is úgy szétmarcangol lelkileg, hogy több év vagy évtized kell, hogy valamelyest összekapard magad mentálisan és fizikailag. Ugyanis, ha "csak" érzelmileg bánt, az is kihat minden testi funkciódra. Sőt kutatások szerint a lelki abúzus nagyobb és hosszantartó károkat okoz.

Ettől függetlenül azt gondolom, hogy a fizikai agresszió miatt akár belefér a szociopata kategoriába is. Ők ugyanis hajlamosak szélsőségesen nyers, primitív, verekedős, trágár kiszámíthatatlan kirobbanásokra, tehát nem riadnak vissza a fizikai erőszaktól sem. Szerintem az intelligensebb nárci inkább szépen lassan idomít, alig észrevehetően.

2024. jún. 22. 19:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/51 anonim ***** válasza:
67%

Ez már súlyosabb a nárcisztikusságnál is.

Meg kell neki mondani, hogy nagyon csöndben eltakarodik vagy látlelet.

2024. jún. 22. 22:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/51 anonim ***** válasza:
68%
49# Itt csak az a kérdés, hogy a kérdező lakik-e nála vagy fordítva vagy albérlet és anyagi függőség. Nem olyan egyszerű ám egy ilyen retektől megszabadulni, főként, ha a kérdező kiszolgáltatott helyzetben van.
2024. jún. 22. 22:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!