Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Szerintetek erőszaknak számít...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek erőszaknak számít már ez?

Figyelt kérdés

Tegnap párommal nagyon összevesztünk. Úgy gondolta ő a tökéletes, ő mindenki felett áll, én meg egy utolsó sz@r vagyok. A végére már nagyon csúnyán veszekedtünk és eljutottunk oda, hogy én nem mertem már ellent mondani neki. Ezek után kitalálta, hogy dugni akar, csak én már ugye nem mertem itt szólni neki hogy nem szeretnék (bár tudja jól, hogy bizonyos okok miatt, akkor se igazán rajongok a dologért, amikor happy minden,, csak az ő kedvéért szoktam belemenni). Ő nem csak ezt erőltette, hanem olyan dolgokat is, amiket tudja, hogy nem szeretek közben (fejfogás orál közben, illetve olyan póz, amiben már többször próbálkoztunk, és tudja, hogy nekem fáj). Én próbáltam szólni neki, hogy nem igazan szeretném, mert így csak a szex játékának érzem magam, de ő erre csak azt mondta, hogy egyszer belefér és majd utána türtőzteti magát. Miután vége lett, annyit se bírt mondani hogy köszönöm, vagy legalább megölelni. Bekapcsolta a tv-t, majd kicsit később elment aludni. Majd ma reggel, miután elég erőt gyűjtöttem, hogy beszéljek vele erről, még én voltam akkor is a rossz, hogy én mit képzelek, és hogy ez közel sem volt az erőszakhoz (hiába mondtam hogy nem szeretném mert nem érzem jól magam). És eddig akárhányszor szóba került, ő állítja, hogy nem csak arra vagyok jó neki, de mégis minden más helyzetben meg en vagyok a hibás szerinte, és csak olyankor nincs semmi kifogása, ha nemi jó (az, hogy nekem mi a jó, az nála nem számít, felőle akár örökké szemvedheték is, az se hatná meg)


Hosszú lett, de köszönöm annak, aki végigolvassa (igazából az érdekel, hogy kívülállóként ti hogy látjátok ezt a dolgot, hátha úgy elhiszi, ha nem én mondom neki, hogy ez nem helyes, hanem sok-sok másik ember is)


2024. jún. 22. 09:14
1 2 3 4 5 6
 1/51 anonim ***** válasza:
100%

Nemcsak az az erőszak, ha megüt, vagy megver. De neki nyilván mindenki hülye, ő az okos, amit ő eldönt az úgy van.

Neked itt nem lehet szavad. Elég nárcisztikusnak tűnik. Nem érdekli a másik mit érez, min megy keresztül.

2024. jún. 22. 09:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/51 anonim ***** válasza:
100%

Nem tisztel es nem szeret igazan. Nem illetek egymashoz szexualis teren sem.

Szerintem hsgyjatok egymást békén.

2024. jún. 22. 09:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/51 anonim ***** válasza:
100%
Miért vagy még vele?
2024. jún. 22. 09:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/51 anonim ***** válasza:
86%

"eljutottunk oda, hogy én nem mertem már ellent mondani neki"

Nem kell erőszak, ha magadtól belemész olyanba, amit nem akarsz.


"az, hogy nekem mi a jó, az nála nem számít, felőle akár örökké szemvedheték is, az se hatná meg"

Miért vagy vele?

2024. jún. 22. 09:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/51 anonim ***** válasza:
73%
Miért vagy még vele egyutt? Miért nem tudsz kiállni saját magadért? Ott vágtam volna pofon de úgy, hogy a fal adja a másikat, ha erőszakoskodik. Így tényleg csak szexjátéknak használ konkrétan….nagyon sajnálom hogy ez történ. Azonnal szakíts vele, beteg állat az ilyet, téged emberszámba sem vesz. Tanulj meg erélyesebb lenni, mert így nagyon megfogod még szívni az életben.
2024. jún. 22. 09:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/51 anonim ***** válasza:
100%

Eleve nem fekszem le vele, ha nem akarok és a szemébe mondom, hogy most nem. Nekem ez a kölcsönös szereteten és tiszteleten alapszik.

A párod nem szeret és megaláz. Ez abból egyértelmű, hogy még másnap is téged nézett hülyének és az érzéseidet teljesen figyelmen kívül hagyja.

Szakítanék, ez egyértelmű.

2024. jún. 22. 09:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/51 anonim ***** válasza:
100%
Leírták előttem a lényeget..ha Neked ez szenvedés, nem élvezed, megalázónak érzed, nemcsak a szexet Vele, hanem az egész kapcsolatot, hiszen nem figyel Rád, nem fogadja el,hogy Te miként reagálsz,szakíts Vele. Önző, nem tisztel, nem érdekli a véleményed. Hiányzik a kapcsolat alapja.
2024. jún. 22. 09:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/51 anonim ***** válasza:
45%

5

Azért megnézném az ilyen kanapé feministákat, hogy a valóságban pofon vágnának-e egy náluk másfélszer nagyobb, erőszakos férfit.


Hányok az ilyentől. Megkaptam én is, hogy a buszon molesztáló férfit miért nem képeltem fel. Hát azért, basszameg, mert kétszer erősebb nálam és kétszer erőszakosabb is.

2024. jún. 22. 09:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/51 A kérdező kommentje:
#5 azért mert előtte mikor kiabált velem és én visszakiabáltam, elkapta a kezem, lefogott és rálökött az ágyra. Jóval erősebb nálam...
2024. jún. 22. 09:41
 10/51 anonim ***** válasza:
17%

A nők javarészének nem jo a szex es csak a kapcsolat fenntartasa miatt csinálja vagy hogy ne csalják meg.

Ha te tudod hogy neki olyan figurák kellenek ami neked meg egyenesen kinzas de belemész, akkor ha eroszak is, ez önerőszak, ugyanis te mész bele mikozben mondhatnál nemet is vagy ki is dobhatnád a palit.


A te felelősséged akarod rád tolni.

Te vállalod el a szexet vele te végzed el te tartosld neki oda a s.gged. a te felelosséged hogy önellenesen cselekszel. Önerőszak ja. De nem erőszak.

2024. jún. 22. 09:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!