Szerintetek normális, hogy a párom nem akarja megosztani az ételt/nasit velem?

"A sültkrumplit direkt a maga oldalára helyezi, hogy véletlenül se érjem el, ha meg kérek"

Ez, hogy látod, hogy NEM AKAR adni, látod, hogy kellemetlen helyzetbe hozod, ha kérsz, és mégis csakazértis, na ez a legbosszantóbb az egész kérdésbe. Hát mi bajod van...

33# pontosan, mintha a gyerekem ovis mindennapi híreit hallgatnám éppen.

Kedves kérdező, hidd el, tökéletes páros vagytok!

Ha a párom rendelne, akkor megkérdezné kérek e én is. Ha nem kérek, akkor jogos hogy magáénak akarja az egészet, hozzáteszem ő olyan, hogy megkérdezné kérek e az övéből és szivesen adna!

De volt olyan párom (egyke fiú) aki hiába volt saját kajája az enyémet is akarta az idegesítő hosszú távon, rendszeresen.

Amúgy ha otthon kevés a kaja (nálunk mindig van bőven minden...) akkor ő az utolsó falatot is inkább nekem adná - és én is ilyen vagyok.

Mi egymás kajájába nem eszünk bele szó nélkül. Ha a másik megkínál, akkor igen, amúgy kérni sem szoktunk, max ha valaki olyat eszik, amit még soha, akkor a másik megkérdezi, hogy megkóstolhatja-e, erre igen a válasz. Ebbe nyilván nem tartozik bele a sült krumpli, az senkinek se újdonság. Ha kaját rendelek, akkor megkérdezem, hogy a barátnőm, hogy neki kell-e valami, és ő is megkérdez engem fordított esetben. Ugyanez, ha valamelyikünk kimegy a konyhába kajáért, akkor megkérdezzük egymást, hogy a másiknak kell-e valami.

Aztán persze, a krumplis példánál maradva, ha a párom nem kér, akkor azért mindig úgy rendelek, hogy hátha mégis, meg tudok enni egy kicsit nagyobb adagot, ha tényleg nem kér, bajom nem lesz. DE nem mindenki gondolkodik így. Nyilván ha valaki testbeszéddel a tudtodra adja, hogy nem akar osztozkodni, és mégis kérsz tőle, akkor nem fog örülni neki, mert legszívesebben nem osztozna, de csak a párja vagy, szóval nemet se mondana.

Nálunk igazából úgy van, hogy a nasi közös, filmezéshez ott a tál, benne a nasi, az vesz, aki akar, annyit amennyit akar, amúgy meg minden ott a szekrénybe, ha valaki egyedül szeretne megenni egy valamit. Mondjuk nálunk ha egyedül ráraboltam a popcornra és betoppan a barátnőm, akkor megkérdezem, hogy kér-e. Rendes étkezéskor meg az a tiéd, amit kiszedtél a tányérba, magadnak rendelték. Ami a hűtőben/lábasban van, stb az közös, kivéve ha ajándékba kapta valaki. Meg attól, hogy közös nem kell mértéktelenül felzabálni amikor a másik távol van.

Alapból akkor működik bármilyen felállás, ha kölcsönösen egyetértetek a "szabályokban" mind a két félnek komfortos. Nálatok ez nincs így, le kell ülni, beszélni kell róla. Lehet valami otthonról hozott mintát követ.

Nekem is volt otthonról hozott minta a kajával kapcsolatban, amiről azt hittem, hogy tök normális, mindenki így csinálja. Pl nálunk az volt a szokás, hogy anyám főz, utálja, ha más csinál bármit a konyhába, ami főzés, szóval ha rántott hús volt a kaja, akkor mindig annyi volt, amennyit nem unt meg elkészíteni, ami azt takarja, hogy max 20 szelet, több sose, nem az anyagiak miatt, hanem mert neki nem volt türelme többet ott állni, arról meg szó se lehet, hogy X szelet után más vegye át. Mi négyen voltunk, amikor már a tesóm és én is kiskamaszok voltunk anyám rászokott arra, hogy minden családtagra teátrálisan ráparancsolt, hogy "ÖT!!!!!!", hogy akkor öt szeletet ehetsz, amit kb soha senki nem egy étkezésre evett meg, szóval mindenki ossza be magának, ahogy akarja. Erre anyámnak az volt az magyarázata, hogy ő nem rögtön akarja enni, és neki egyébként csak akkor jut, amikor friss, így meg marad későbbre is. Nálunk meg ugye nem voltak közös étkezések, mindenki eszik, amikor akar, ahol akar, tehát nem tudod, hogy ki mikor, mennyit vett a példánál maradva a rántott húsból. Erre jött a szabály, hogy akkor a negyedét eheted meg a darabra számolható dolgoknak, az neked elfogyott, ha már megetted, hiába van ott még ketto. És akkor ott a hűtőben harmadnapon még két szelet, amit senki nem ehet meg, mert az még anyám adagja, és akkor veszed ki a mást a hűtőből mire ő nagy mártírkodva mondja, hogy edd meg nyugodtan az övét. Vagy volt olyan, hogy maradt egy szelet, ami "anyámé", senki nem nyúlt hozzá, majd az aktuálisan otthon lévő ember azért lett lebszva, hogy biztos azért nem nyúlt ahhoz az utolsó szelethez senki, mert akkor el kell mosni a tálat, amibe volt.

Előtte meg az volt, hogy apu elől dugdosni kellett az édességet, mert ő nem egyszer csinált olyat gyerekkorunkban, hogy ha valamelyikünk édességet kapott és szem elől hagyta, amíg elment mondjuk a nagyszülőkhöz, akkor az délutánra kb üres lett. Pl volt olyan, hogy volt egy csomó nasim, mert nem ettem még mindig mindent, be akartam osztani kb 7 évesen, beraktam egy dobozba, de a dobozt nem raktam be a szekrénybe, anyám munkahelyi csapatépítőn, tesóm osztálykiránnduláson, én elmentem mamámhoz just for fun péntek délután, hazamentem vasárnap este, a teli dobozomban maradt három kocka csoki, meg egy szelet nápolyi.

Ja meg kötelező volt mindig mindenkit megkínálni mindennel.(Ami természetesen csak ránk, gyerekekre vonatkozott) Kaptál egy bonbont, pont ugyanolyat, mint mindenki más a családban, de ha te olyankor ettél bele, amikor senki más nem volt otthon, mert épp akkor kívántad meg, akkor le lettél cseszve, hogy miért nem kínáltad meg a többi családtagot, aki akkor otthon se volt, amikor ettél. Holott a többieknek is volt ugyanolyan. Ha kidobtad egy olyan nasi csomagolását(amit ha nem rejtegetsz, akkor a kuka tartalmának a tetején van, tehát aki utánad kidob valamit, ah látja), amiből nem kínáltál meg senkit, akkor le vagy cseszve. Pl az ikertesóm kidobta egy Milka csokinak a papírját egy nyári napon (funfact, a csokit egy randin kapta egy pasitól:D), anyám meg lecseszte, hogy mi az, hogy direkt akkor ette meg, amikor senki nem volt otthon, hogy ne KELLJEN megkínálnia senkit. Holott miért ne ehetné akkor, amikor megkívanja, csak azért mert nincs itthon senki? Ez nonszensz annak, aki nem így él.

Én meg ebből azt vittem magammal, hogy amit meg akarok enni nasit, azt el kell rejteni, mert a másik tekintet nélkül fel fogja zabálni előlem, ha valamit nem akarok megosztani, akkor azt csak akkor tehetem meg, ha eltitkolom, hogy eszem és utána a szeméttől úgy kell megszabadulni, hogy abból se derüljön ki. Meg hogy a darabra kiszámolható ételekből ugyanannyinak kell jutnia mindenkinek. Nekem ez volt az alap. Konkrétan abban a hitben éltem, hogy ez mindenkinél így van, és mélységesen megbántva éreztem magam attól, hogy az aktuális párom nem így működött. Erre ment is rá kapcsolatom. Én akkor azt hittem, hogy az exem önző, mert nem kínál meg, amikor nem is vagyok ott, nem 50-50, hogy ki miből mennyi szeletet eszik, és beleeszik abba, ami az 50-50 elv alapján az enyém kellene, hogy legyen. Az exem meg azt hitte, hogy én vagyok az önző, mert szigorú határok alapján akartam meghatározni ezt az enyém-tiéd dolgot, ami hát max a nem barát-lakótárssal működik. Nem tudtuk megbeszélni, folyamatos feszültséget okozott, ő is kiabált velem, én is vele, vége lett. Nekem nem volt jó, ahogy kezelte a kaja-nasi kérdéskört, mert nem azt szoktam meg, neki nem volt jó, ahogy én kezeltem. Sőt, igazából nekem se volt jó az, ahogy én kezeltem, folyamatosan stresszeltem miatta, csak azt hittem, hogy velem van a baj, mert ezt ültették belém otthon.

Aztán a mostani párommal jutottunk el oda, hogy erről tudtunk beszélni, el tudtam jutni oda, hogy ez a kényszeres enyém-tiéd-miénk meghatározás nem jó, se a másiknak, se nekem, se a kapcsolatnak.

De erről beszélni kellett nyugodtan. Aztán ha ez nem megy, akkor nincs értelme folytatni. Teljesen igaza volt az elemnek, hogy elhagyott. Én magamtól nem jöttem rá akkor, hogy az otthonról hozott mintám nem tesz jót, ő ezt sem elfogadni, sem megváltoztatni nem tudta. Semmi értelme nem lett volna se az állandó veszekedést folytatni, se kölcsönösen stresszelni egymás mellett.

36.

Most tényleg nem gonoszkodásból, de anyádat kb. olyannak képzelem el, mint a "Veri az ördög a feleségét" című filmben Margit karakterét. (Az a nő, akinek minden foga ilyen régi higanyos töméssel van ellátva szinte)

https://www.youtube.com/watch?v=AHc2rPbjcAc

38.

"Köszönöm, hogy megkínálsz a saját csipszemből" mondta gazdag haver a vicces arcnak, aki erre még dalt is koreografált az Edda "Kör közepén állok" dallamára, hogy "XY mellett állok, a csipszéből jót kajálok" indítással.

Most ezt nem értem.

Ha veszel nasit, akkor vagy vegyél neki is, vagy ne, de akkor mondd meg neki, hogy magadnak vetted és ne adj belőle.Esetleg porciózz ki TE neki egy adagot.

Ha meg magának rendel valaki, akkor ne zabálj bele a kajájába, rendeljetek neked is.

Én is gyűlölöm ezt, hogy ha valakinek saját kajája sem lehet, mert ez olyan, mintha mindig valaki maradékát ennéd.