Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan dolgozzam fel, hogy a páromnak gyermeke van az első házasságából?
Tudom, borzasztó vagyok...de hiába elvált a párom és szeret engem, mégis megőrülök a tudattól, hogy az embernek, akit szeretek, aki az én párom, valaki mástól van gyereke. Hogy hány évet lehúztak az exfeleséggel együtt, hogy a fiatal közös életünk oda, túl későn találkozunk. (Én is voltam már házas, szintén hosszú kapcsolat volt, de nekem nincs gyermekem.)
Közös múlt, közös első pillanatok, közös gyermekvárás, szülés, aggodalom, szép pillanatok együtt, mint család, közösen imádni azt a gyermeket...
Én nem vágyom saját közös gyermekre, mégis borzasztóan szenvedek attól, hogy egy másik nővel ilyen téren örökre össze van kötve, hogy belőlük jött létre egy új ember, nem mibelőlünk, ezáltal nyilván minimális kapcsolattartás is muszáj kettejük között...én ezt nem bírom elviselni lelkileg.
A gyerek kedvel engem, sokat nálunk van én mégsem tudom szeretni. Vannak jó pillanatok, de azon kívül inkább kimenekülnék a világból, mikor nálunk van, mert sok, zavar, idegesít. Ebből persze ő semmit nem vesz észre. Csak belül ordítok.
Rossz látni őt, mert csak arra emlékeztet, hogy ő miből jött létre, rossz látni, hogy hasonlít az anyjára és a páromra is. Borzasztó féltékenység gyötör.
A páromat nagyon szeretem, a gyermeknek mindent megadok, amit csak tudok, de a szenvedés a végletekig kikészít.
Más hogyan zárja ezt rövidre magában? Én miért nem tudom? Miért misztifikálom ennyire túl ezt a közös gyermek témát? Azt tudom, hogy borzasztóan nincs önbizalmam. Megbolondulok.
Segítsetek kérlek pár erősítő gondolattal...
válasza:
válasza:Ezt nem lehet feldolgozni. Vannak, akik el tudják fogadni a hozott gyereket, van, aki soha. Általában a férfiak tudják elfogadni más gyerekét, a nők kevésbé. Azok az ellenérzések, amiket említettél, nem szoktak elmúlni, sőt, akár fel is erősödhetnek. A legirritálóbb a gyerek anyjának folyamatos jelenléte, amit, főleg kiskorú gyerek esetében szinte lehetetlen kizárni. Az én barátomnak felnőtt gyereke van, külföldön él, de a volt felesége mégis jelen van az életünkben. A családomban is volt hasonló helyzet, csak az egy fokkal rosszabb volt, mert velük élt a gyerek. Unokanővérem sem tudta elfogadni, megszeretni a gyereket, és fel kellett nevelnie. Lehet itt mondogatni, hogy a gyerek nem tehet semmiről, és igenis szeretni kell. Az ember az érzéseit nem erőszakolhatja meg. Itt sajnos többségében ilyen válaszok születnek: minek jöttél össze vele, szakíts, pszichológus stb. Kérdező, sajnos én sem tudok használható tanácsot adni, de legalább megértem a problémádat.
N
válasza: válasza: válasza: válasza:"Az ember az érzéseit nem erőszakolhatja meg. "
ebben igazad van, de ha nem megerőszakolja az érzéseit, pusztán elfogadja őket, szépen lassan felnőhet a feladathoz, és idővel minden ember változik...
7 évvel ezelőtt ha azt mondod, hogy párom gyerekére úgy fogok tekinteni mint a sajátomra, kiröhöglek... totálisan kétségbe voltam esve, fogalmam nem volt mit kéne kezdenem ezzel az új helyzettel...
aztán ahogy telt múlt az idő, felnőttem a feladathoz.
Tök normális, ha valakinek elsőre kényelmetlen egy ilyen helyzet, nem lehet egyik hétről a másikra belerázódni, de ha akarja ezt a kapcsolatot, akkor majd az idő rengeteg dolgot meg fog oldani.
Látom többen félreértettek. Akkor leszögezném: a gyerekre nem haragszom. Vele csak nehéz néha. Fárasztó. X idősen (30+) belecsöppent az életembe egy gyerek. Előtte független voltam, saját gyerekem sincs. Azt hiszem nagyon kevés empátia van abban, aki nem tudja aterezni azt, hogy ez nem egy könnyű feladat számomra. DE. Minden nehézség ellenére elértem azt, hogy összehaverkodtam a gyerekkel és mindent, tényleg mindent megteszek érte, ami az erőmből és a pénzemből kitelik. Ennyit a gyerekről.
A legfőbb nehézségem azt elfogadni, hogy ennek a gyereknek van egy anyja is, aki az életünk része. Ez a féltékenység, ami mélyen felemészt.
Ha csak simán egy előző kapcsolatról lenne szó, az nem bántana, nekem is volt más a párom előtt nyilván, mint mondtam házas is voltam. De nincs gyerekem a volt férjemtől.
Viszont az, hogy az ex egy gyereket adott a páromnak, amit én valószínűleg sosem fogok, féltékenységgel tölt el. Holott én magam nem szeretnék gyermeket, mégis...ki érti ezt?
Egyszerűen nem tudom hová tenni, hogy az ÉN páromnak mástól van gyereke.
Tudtam előre, persze. De gondoltam idővel könnyebb lesz. Még most is remélem. De ehhez lehet, hogy még több idő fog kelleni.
válasza:Szerintem az indítana el igazán a gyógyulás útján, ha magadban őszintén megszeretnéd a társad gyermekét. Elfogadnád, igazán örülnél, hogy van, hogy segíthetsz neki, taníthatod, részt vehetsz a nevelésében. El kell engedned, ellent kell mondanod azoknak a negatív érzéseknek, amik nyomasztanak, és helyettük ezeken elmélkedj.
Ezzel együtt ne zárkózz el a saját gyermektől sem, de tanuld meg ugyanúgy szeretni a társadét. Gondolj arra, hogy az a kis gyerek semmiről nem tud, semmiről sem tehet, megszületett erre a világra, és mindenki máshoz hasonlóan szeretetre vágyik.
Ha ezt a gondolkodásmódot magadévá teszed, gyakorlod, előbb utóbb ez lesz a természetes hozzáállásod, már nem is akarsz másképp vélekedni, és a nyomasztó gondolatok fokozatosan elhagynak majd.
F
A segítő hozzászólásokat, amik nem arról szónak, hogy hagyjam el a párom, köszönöm szépen mindenkinek!
De végülis az összes hozzászólást köszönöm, mindegyikre időt szánt a kommentelő, amíg elolvasta a kérdésem és megfogalmazta a válaszát és ez az ő saját véleménye, még ha nem is értünk egyet. Szóval köszönöm szépen mindenkinek.
Ezzel együtt várom még, ha lenne valakinek hasznos tanácsa...minden segítség elkél...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!