Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mások kapcsolata ennyivel tökéletesebb lenne?
2 és fél éve vagyunk együtt a barátommal. Tök jól megvagyunk, szeretjük egymást, ő is érezteti velem, hogy szeret.
De ha meglátom egy ismerősöm adatlapját, akkor pl. az ő kapcsolatát sokkal tökéletesebbnek, mozgalmasabbnak látom, mint az enyémet.
Szerintem ez az ismerősöm is átlagos körülmények között élnek, mégis szinte minden hétvégén kirándulnak valahova, vagy étterembe, pizzériába stb járnak. Egy héten több képet is felszokott tölteni magáról, és a férjéről, hogy mennyi helyet bejárnak.
1 év járás után, már el is jegyezték, amit gondoltam is abból, hiszen ebből a sok képből látszik, hogy a pasi is mennyire oda van érte, és ezután kb, egy fél év múlva össze is házasodtak. Persze ezekről az eseményekről is egy csomó kép készült.
Ha az ő kapcsolatukat látom, az enyémet már nem is annyira látom tökéletesnek, mert mi utoljára nyáron voltunk kirándulni, és úgy ennyi. Meg engem a barátom még csak 1 hónapja jegyzett el, ő meg már örülhet a házasságának.
"Ha az ő kapcsolatukat látom, az enyémet már nem is annyira látom tökéletesnek, mert mi utoljára nyáron voltunk kirándulni, és úgy ennyi."
És ez kin múlik?
Miért nem veted fel, hogy kirándulni akarsz vagy akármi?
Ne a kirakatból indulj már ki könyörgöm. Számtalan példát tudnèk akinek Facebookon patika minden aztán jött olyan Monoklival s szeme alatt a gyerekért hogy hajjaj…
Nem mondom vannak boldog pàrok is de amit facen látsz oszd el 2 vel minimum.
Sajnálatos dolog hogy a face-n méred a kapcsolatok boldogságát.
Semmit nem jelent.
18 éve vagyunk együtt, házasság gyerekek, ház, nyaralások, stb.. nagyon nagyon jól vagyunk. És közösségi médiában még az sincs kiírva hogy kapcsolatban vagyunk.
Sógornőm monden hétvégén posztolna az idilli családi képeket, közben meg egy pszichopata aki nem szereti a saját gyerekét sem, a férjét meg alázza agyba főbe..
Engedd el a mások élete utani sóvárgást! És kezdj el magad miatt s saját életedben örömöket lelni
Fhú...
Bocsi, tényleg azt kívánom, hogy legyetek eszeveszettül boldogok, de... engem egy ilyen nő világgá tudna kergetni.
Szóval adott egy kapcsolat, ahol elméletileg jól érzitek magatokat. De ahelyett, hogy a saját boldogságotokkal foglalkoznál, inkább hasonlítgatsz, irigykedsz, és mások alapján ítéled meg a saját kapcsolatotokat. Őszinte legyek? Ha ilyen barátnőm lenne, én lennék az, aki elgondolkodik a szakításon. Eleve egy dolog a kirakat, meg egy dolog, ami mögötte van. Gabby Petito neve ismerős? Ha nem, akkor kérlek, nézz utána, és talán leesik, hogy mire céloztam. A nyilvánosság elé általában a legtökéletesebb képet szeretik magukról, meg a kapcsolatukról festeni az emebrek. A valóság meg sokszor távolról sem ilyen szép.
Azt is azért jegyezzük meg, hogy egy kapcsolat nem attól lesz jobb, hogy hol, és hányszor voltatok. Már csak azért sem, mert nem mindenki van oda az utazásért, meg az éttermekért. Nem akarok nagyképűnek tűnni, de teljesen biztos vagyok benne, hogy nekem barátnőmmel még egy esős napon, otthon töltött délután mögött is intenzívebb érzések vannak, mint sokaknál egy tengerparti nyaraláson.
A másik dolog, amitől agyhúgykövet tudok kapni, az ez a dedós, sőt, talán már beteges versengés. Jááj, mert őt két héttel korábban jegyezték el, nekik már sokkal jobb a kapcsolatuk. Basszus, ez most komoly?? Pedig nem kell atomfizikusnak lenni ahhoz, hogy átgondold, ez baromira nem ezen múlik. Meg egyébként is: annyira, de annyira ostoba dolog magánéleti eseményekből versenyt csinálni...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!