Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy néz ki a döntés, ha nem értetek egyet?
Nekem nagyon nagy nehézséget okoz, hogy a párom nem tud előre tervezni, hanem ő akkor szeret dönteni, amikor egy adott helyzetben vagyunk.
Pl. Évekig nem kérte meg a kezem, mert még nem tartottunk ott, bár azt állította, hogy együtt tervezi a jövőnket.
Most gyerekvállalás előtt állunk és próbálnám kideríteni, hogy ő hogyan tervezi a babával a hétköznapokat, szerinte mikor lenne érdemes visszamennem dolgozni, mennyire kell bevonni a nagyszülőket szerinte stb. De mindenre az a válasza, hogyha megvan a baba, akkor majd meglátjuk és kialakul. Opcióként felmerült, hogy egy ideig ő lesz otthon a babával, de ez nem biztos. Elvileg van az, hogy majd abbahagyja a hobbiját, “ha úgy ítéljük meg, hogy szükséges lesz”, heti 2x 4-5 óra utazással, ez szerintem nem kérdés (főleg, hogy van másik hobbija).
Igaziból ezen kívül nem ad rá okot, hogy kételkedjek abban, hogy jó apa lesz, ahogy arra sem adott, hogy nem venne el, de ennek ellenére egyre bizonytalanabb vagyok, hogy be mernék-e vele vállalni egy gyereket, mert kitér a válaszok elől.
Tudom ugyanez volt az eljegyzéssel is és azon a hétvégén kérte meg a kezem, amikor már majdnem szakítani akartam (lehet ezt kellett volna tennem, mert látszólag nem tud megnyugtatni a nagy döntések előtt). Sajnos 33 éves vagyok és tizenkét éve vagyunk együtt (első párkapcsolat neki, második nekem, de az előző nem volt hosszú), és nagyon nehéz így megítélni, hogy másik kapcsolat jobb lenne-e mindkettőnknek vagy sem. Ti mit gondoltok? (Főleg olyanok válaszát várnám, akiknek vannak gyerekei és/vagy nálunk hosszabb ideje házasok. Nyilván az első öt évben sokkal több mindent elnézel a másiknak, mintha később derül ki hasonló).
Elméletben értem amit mondasz. Gyakorlatban, amikor a munkahelyemen meg kell mondani, hogy fenntartsák-e a helyemet, mert másfél év múlva megyek vissza, akkor ezt szintén el kell dönteni előre, amikor még nincs gyerek. Amikor ki kell találni, hogy hol nézzünk házat, közel a nagyszülőkhöz, mert akarjuk, hogy könnyen át tudjanak jönni vagy messzebb, akkor megint nincs meg a gyerek. Amikor kitaláljuk, hogy hol dolgozzak, mert most az-e a felállás, hogy nekem kell hozni-vinni a gyereket az oviból vagy sem, akkor megint nincs meg a gyerek.
Most nyilván alakulhat úgy, hogy valami változik, de azzal, hogy irányokat sem jelölünk ki, engem iszonyú nehéz helyzetbe hoz, és ezek nagyobb döntések, amint az, hogy mi lesz az esküvővel.
Én sosem kalkulálom be a férjem közreműködését. Azzal számolok, hogy egyedül vagyok a mindenféle logisztikára. Nem mintha nem akarna részt venni a gyereknevelésben vagy nem akarna segíteni nekem, de radikálisan lerövidíti az agyalást, ha azt nézem, hogy én egyedül mit tudok megoldani.
Érdemes úgy berendezkedni, hogy akkor se legyél ellehetetlenítve, ha a férjed bejelenti hogy ma elköltözik.
12 év ide vagy oda, én nem vele terveznék gyereket.
Tipikus példája annak, hogy igazán nem mer nemet mondani, inkább csak addig húzza, halogatja, amíg csak lehet.
Azzal a tudattal vágj bele, hogy neked kell majd mindent megoldani és megszervezni, mert ő lexarja. Illetve ő nem kockáztat sokat, ha nem jön be az apaság, lelép. Te maradsz ott a gyerekkel, ő meg lök egy kis aprót, és a világ legjobb apukája lesz mások szemében, amiért rendszeresen fizet.
Sajnos az is általános jelenség, hogy ahol hosszú kapcsolatba, 10+ év után érkezik baba, ott annyira berögzült életmódot kell felforgatni, hogy azt a (legalább) egyik fél nem viseli el és válás lesz.
Az élet sok területén elég a boldoguláshoz, ha nem tervezgetsz, csak sodródsz az eseményekkel, de a gyerekvállalás pont nem ilyen. Minimum 20 éves elkötelezettség, de jobb esetben egy életen át. Tőle elválni se lehet, ha meggondolta magát.
#6 Budapest agglomeráció, csak nagyon nem mindegy, hogy Budaörsön kell lakást venni, ahol előtte áll meg a busz vagy vehetek Érden ikerházat annyiért (anyósomék nem tudnak vezetni) és nem a férjem fog szívni, hogy oda kell érni a gyerekért az oviba, ha rájön, hogy mégsem tetszik neki.
A másik, hogy multinál dolgozom. Ha azt mondom tartsák fent a csapatban a helyem, akkor amíg vissza nem megyek, addig fenntartják, amúgy kereshetek magamnak helyet. De ha azt mondom, hogy tartsák fenn, akkor vissza is kell mennem vagy abba a csapatba üresedés esetén sem fognak visszavenni (lehet máshova sem, ha elterjed, hogy nem mentem vissza).
#9 Ez az egy, amiben biztos vagyok, hogy szeretne gyereket.
A munkahely csak egy példa arra, hogy mit nem lehet vele megbeszélni, még nagyon sok minden van.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!