Mit tanácsoltok ilyen ügyben?

Olyan helyzet adódott az életemben amikor, azt gondolná az ember,hogy nem is alakulhatott volna jobban a nyári szünete az embernek.

Nyár vége körül történt amikor egy esti beszélgetés alatt egy régen ismert leányzóval,meg történt az amit nem hittem volna.Meg csókoltam, és onnantól kezdve adta magát a dolog, többször is találkoztunk mint előtte,és élveztük minden percét a szabad időnknek.Ez egészen nyár végéig tartott,mert időközbe a lány Pesten folytatta tanulmányait, és 3 hetente tudott lejönni,tanulmányi okok miatt(előrehozott érettségi,nyelv vizsga).Így telt el szűk két hónap amikor is a legutóbbi találkozásunk előtt kicsit össze kaptunk olyan dolgon, hogy nincs idő a másikra, és hogy miért nem lehet tenni valamit ez ellen.Próbálkoztam azzal, hogy hétvégeken meglátogatnám, de ellenezte mivel az elején vagyunk.Beletörődtem,aztán ahogy lenni szokott normális esetekben, megbeszéltük a dolgokat egyik hétvégén mikor haza jött meg is beszéltük részletesen, míg el nem jött az a pillanat amit elég kevesen tudnak elfogadni főleg ha szeretik a illetőt,de kénytelenek elfogadni a tényt hogy a másik nemet mond.November első hetéig tartana ez az egész tanulmányi ürügy, utána gyakoribb találkozások is lehettek volna ezt igérte és illúziókat is keltett bennem, szalagavató ( amire meg is hívott),Téli ünnepek... Szóval úgy gondolom ment volna, én legalábbis bírtam volna olyan ügyileg, hogy várni rá.De amikor azon a napon kimondta azt a szót... köpni nyelni nem tudtam, mégis elmondtam neki dolgokat, meg is ajándékoztam utána olyas valamivel amire mindig is vágyott.Nem ékszer, hanem egy

Kék Rózsával, igaz lehetetlen küldetésnek indult, de szereztem 1-et, és gondoltam meg lepem vele őt.Csak akkor és ott rosszul adódott események sorozata miatt, a nem szótól elment a kedvem mindentől akkor.Mondtam pár összegző szót a nem szójára,én hogyan képzeltem.Nem számítottam erre, és a rózsát oda adtam neki nehéz szívvel és sóhajjal... felkaptam a cócmókom és elindultam kifele ő meg rohant utánam mintha akart volna valamit, de nem mondott semmit csak állt és figyelt én néztem, amíg ki nem kísért egészen a főbejáratig, és ott akkor meg állt nem jött utánam vissza néztem rá,és vissza mentem hozzá,meg kérdeztem miként is tehetnék most mert nem tudom... csak nézett...Közbe mondta hogy: Gondoltam hogy ezzel megfoglak bántani, és potyogtak szinte majdnem a könnyei... T.T .

Akkor oda léptem hozzá közel nem tudom miért, de nem tudtam mi legyen, mert nem tudtam miért tesz így hisz sose jelezte ki irántam még így az érzéseit.Mint valami kényszer vagy ösztön, úgy indultam meg a lány felé és megcsókoltam, de nem számítottam viszonzásra,de ő mégis vissza csókolt...

Amikor megtette én össze rázkódtam el távolodtam tőle, és nem akartam ezt az egészet elhinni.Ki sétáltam a kapujukig fogtam a biciklimet még vártam mintha történne valami vissza néztem de ő már alig állt remegett mint a nyárfalevél. Elköszöntem azzal a fura hangommal ami akkor kijött belőlem, ő is elköszönt meg tettem az első lépést de vissza néztem és úgy indultam el tőle.Azóta semmi...

Ami még a sors fintora,hogy még láttam őt mikor át keltem volna a kereszteződésen,s a busszal elmegy előttem, és azt a leírhatatlan arcot még nem láttam nála,olyan bánattal teliek voltak...

Ettől, és a történtek után annyira összezavart érzelmileg, hogy nem tudtam most mit kéne lépnem...