Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért ilyen a legtöbb nő?

Figyelt kérdés

A héten hétfőn-kedden-szerdán reggeltől vagyok estig az egyetemen, és utána is sokat kell tanulnom, mert ilyenkor írjuk a kis zh-kat. A barátnőm is pont ezeken a napokon dolgozik reggeltől estig, úgyhogy megbeszéltük, hogy ezeken a napokon nem talizunk, hogy mindenki tudjon a saját dolgára koncentrálni, ne legyünk fáradtak, meg amúgyis utána 4 napot együtt fogunk majd tölteni.


Aztán a barátnőm ma felhívott, hogy csalódott bennem, szerinte én nem is szeretem őt, mert hogy abban bízott, hogy legalább kedd este én mindent félredobok azért hogy vele legyek, és elmegyek hozzá. Mondtam neki, hogy miért nem szólt, meg nem is így beszéltük meg, plusz a tanulást nem tudom félredobni ha másnap zh-t írok. És erre azt mondta, hogy utólag átgondolta, és hogy máshogy is meglehetett volna oldani a helyzetet, hogy találkozzunk, és hogy nem is törekedtem arra, hogy ez így legyen. Meg hogy ő tett utalásokat arra, hogy látni szeretne engem, és szerinte egyértelmű volt... Szerintem meg nem.

És hogy ez így most miaf*sz? De tényleg. Nem is mondok többet semmit, a ti véleményetekre vagyok kíváncsi.

És ilyen amúgy sokszor előfordult már, de sok exemnél is, hogy random elkezdenek érezni valamit, és nem gondolkoznak, hanem csak ontják ki az éppen bennük levő érzéseket. Férfitársaim, ezt ti hogy kezelitek? Igyekszem ezeket elfogadni, de ha ez ilyen lesz később is, akkor biztos hogy egyedül fogok megöregedni és meghalni.



2023. szept. 27. 15:22
1 2 3
 11/27 anonim ***** válasza:
86%
Az én szerelmem pontosan ilyen. Nagyon szeretem és nem fogom elhagyni, de tudja, hogy ki tud akasztani az ilyen viselkedésével.
2023. szept. 27. 17:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/27 anonim ***** válasza:
3%

Sokkal.

A mai csajoknál nagyon nincs valami rendben, fejben.

2023. szept. 27. 17:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/27 anonim ***** válasza:
19%
10-es az a baj hogy mindig azt nyúzzátok.. húzzátok akit a legjobban szerettek. Nem lehet mindig mindent a pirosbetűs napra kenni :D én kiégtem előző kapcsolatomból ami előtt szintén kiégtem.. és valaki sorjázza a kapcsikat.. hát nekem meg most ez a 2 elég volt lehet örökre :D tehát az ember ad és ad.. és hisztit kap feszt :/ kicsit uncsi.
2023. szept. 27. 17:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/27 anonim ***** válasza:
9%

marad az hogy megkefélem aki épp úgy alakul.. no de az se jó :D semmi se jó ez a helyzet.. minden férfinak előbb utóbb ezt el kell fogadnia.. tök felesleges értelmeznie a helyzeteket.

26 év kellett ehhez.. valaki sose tanul.. valaki hamarabb. rátok bízom.

2023. szept. 27. 17:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/27 anonim ***** válasza:
82%

Nem kötekedni akarok, de ezt nagyon nem kéne a nőkre kenni, mert hidd el nagyon sok pasi sem tud kommunikálni. Bátyám pl.: rettenetes, apám se jó és volt dolgom olyan pasival aki szintén nem csak, hogy néha iszonyú hülyén fejezte ki magát, hanem még ráadásul néha össze-vissza is cselekedett. Na erről ennyit.


A barátnőd is tipikus példája, hogy elvárja, hogy az ember kitalálja a gondolatait, célozgat amit a legtöbb pasi nem vesz észre, aztán kiakad ha a másik nem gondolatolvasó.


Ezt is meg kéne beszélni vele egyszer normálisan, érthetően.

2023. szept. 27. 18:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/27 anonim ***** válasza:
72%

Sokszor sokszor es megtobbszor beszelni rola

Az elet egy folyamat

Ez igy alakult kovi mashogy fog vagy hasonloan

Ha latod rajta es magadon hogy csiszolodtok akarjatok akkor van jovotok

Sokszor aprosagokon nezunk tul.

Szerintem valamit nem vettel figyelembe mert neked igy konyebb volt

Es egy uzenet vagy hivas eleg hogy gondolsz ra

Ha ezek sem voltak akkor no kontakt az a te sarad

2023. szept. 27. 18:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/27 anonim ***** válasza:
0%
de 15 ös mi van azzal hogy valaki úgy keni rá a másikra.. hogy jogosan? :D csak az az opció van hogy ha te problémázol te vagy a hibás? fura
2023. szept. 27. 19:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/27 anonim ***** válasza:
0%
vannak teljesen jogos férfi sérelmek.. hajaj bődület sok. rengeteg probléma van a nőkkel. de odavissza igaz ez persze.
2023. szept. 27. 19:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/27 anonim ***** válasza:
0%

Én értem a barátnődet, figyi.


Tudod, vannak azok a pasik itt is sokszor, akik szerelmesek valahol valami pénztárosba vagy akárkibe. A nő nem tud erről. És az a férfi meg akarja várni a kocsija/lakása előtt, valami borzalom "creepy" módon tudatná, hogy szerelmes.


És mindig mondjuk, hogy ne. Mert ez gáz.


Tudod, mikor nem gáz? Ha kapcsolatban vagy. Akkor ez tartja életben a tüzet.


Ezek szerint ez a lány olyan, hogy őt nem zavarja, hogy az előre megbeszélteket felrúgd, ha azt a szerelem miatt teszed. Azt szeretné, ha hiába beszéltétek meg, te annyira szereted őt, hogy nem bírod ki, meg kell lepned.


Ez nem a legtöbb nő. Legalábbis nem hiszem, hogy 2 milliárd nővel volt dolgod.

2023. szept. 27. 20:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/27 anonim ***** válasza:
80%

9, én lennék vakvágányon?

Akkor ezek szerint te még észre sem vetted, hogy tele van a világ olyan emberekkel akik mondanak valamit, ha ellenérveket akarsz mondani ledumálnak róla, az tmondják az hülyeség, majd készpénznek veszik, hogy "na, ebben akkor megállapodtunk". Miközben szó sem volt megállapodásról, tekintve, hogy ignorált mindent ami szembement az elképzelésével.

Nagyon, de nagoyn sokan vannak ilyenek.

Egyszerűen addig szajkózzák a mondandójukat amíg felhagysz a párbeszédben való részvétellel és ezt úgy veszik, hogy meggyőztek. Ha nem mondod ki expliciten, hogy "én ebben nem vagoyk hajlandó részt venni, akármit cisnálsz" akkor egyszerűen nem értenek a szóból. Sokan még ekkor sem.


nyilván, nem tudhatjuk, hogy a Kérdező így beszélte-e meg a párjával a dolgot, vagy valóban, de igazából ezt a másik féltől kéne hallani, mert a Kérdező ha nem ilyen, akkor nyilván azt mondja, hogy nem így volt, ha meg ilyen, akkor is egyértelműen úgy emlékszik, hogy ez bizony meg lett beszélve.

2023. szept. 27. 21:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!