A legtöbb gyári munkás mièrt paraszt ès igènytelen ?
Van 1 réteg, aki tényleg ennyire alacsony értelmi szintű, hogy ilyeneket tesz.
És van 1 másik réteg is, aki meg elégedetlen a fizetéssel, a főnökkel, a körülményekkel, ők meg bosszúból igénytelenkednek.
Nem mindegyikük viselkedik így. Vannak kivételek.
Akik pedig így viselkednek, azoknak a megfelelő szociális hátterük, neveltetésük hiányában kialakulnak ilyen szokásaik (káromkodás, folyamatos elégedetlenség, mások ócsárolása, morgolódás, igénytelenség, stb.). Illetve a közeg - ahol az ember szocializálódik - jelentősen befolyásolja az ott levőket. Hatással vagyunk egymásra, avagy csoportdinamika. Én is dolgoztam gyárban rövid ideig és eleinte például szépen tapintatosan beszéltem mindenkivel. Körülöttem viszont mindenki hangos volt és káromkodott. Egy idő után rám ragadt és én is elkezdtem hangosan beszélni és káromkodni. Ilyenek vagyunk mi emberek.
Egyébként nemcsak a gyári munkások között vannak gorombán viselkedők, tehát általánosítani nem lehet szerintem.
Az a baj, hogy a selejtképző oktatás, illetve, hogy a szülők nagy része majom szeretet alapján foglalkozik a gyerekével, illetve a fiatal a selejt médiás által közölt mintákat veszi alapul.
Aztán, mikor a selejt emberünk maga körül is ezt látja, ez igaz a diplomásra is, elhiszi, hogy az a természetes viselkedési forma.
Értékrendi válság van.
Tisztelet a kivételnek.
Igen a wc csak egy példa volt,volt olyan munkatárs aki ezer éves lyukas zoknit használt hónapokon keresztül,
Parasztkodások kiabálások....szidják a vezetőket a sorsuk miatt ahelyett hogy változtatna rajta ..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!