Vissza kapom még valaha a férjem?

A férjem tavaly óta krízisben van. Született egy gyerekünk, elvesztett egy családtagot, azóta a kedves emberből, akit megismertem egy mogorva, agresszív, elviselhetetlen személy lett.

Soha semmi nem jó, kiabál, tárgyakat csapkod, dobál a földhöz. Engem nem bánt. Passzív agresszív, mindent támadásnak vesz, amit mondok.

Mindenben próbálom támogatni, de értelemszerűen nekem is leköti a figyelmem nagy részét a gyerek. A házimunkát, főzést én csinálom, arra nincs gondja.

Eljutottunk oda, hogy belátta segítség kell. Pszichológushoz jár, az indulatkezelés javulása reményében, már egy fél éve körülbelül, de érdemi javulást nem látok.

Most erre rájött még extra stressznek, hogy felújítunk, a munkahelye is bizonytalan lett.

2x talán láttam, hogy csinálja a figyelemelterelő gyakorlatot, mikor felhúzta magát és működött is, nagyon megdicsértem, de azóta nem csinálja.

Légzőgyakorlatokat egyáltalán ki se próbálja, de nem is életszerű szerintem sem, hogy egy begőzölt állapotban elkezdjen az ember négyszögletesen lélegezni.

A terápia rávilágított neki még néhány dologra, amit eddig nem látott önmagával kapcsolatban. Házikat nem csinálja meg, indulás előtt 5 perccel gyorsan firkál valamit. De ez egyébként is jellemző rá, hogy az utolsó percre hagy mindent, mert nem akar foglalkozni vele, mert lebénítja a stressz.

Éjszaka játszik, hogy elterelje a gondolatait. Sokszor imádja a gyereket, öleli, szépen játszik vele, elmondja mennyire szereti stb. Az elején mindenben el is látta, ez fokozatosan kikopott és áthárult rám (pl. pelenkázás). Máskor ordít, csúnyán beszél, tegnap rázással fenyegetőzött a kicsinek...mikor számonkértem, azt mondta viccelt (nyilván nem, de nem gondolta komolyan vagy ilyesmi). Félek, hogy egyre több ilyen beszédet enged meg magának, és természetessé kezd válni neki, esetleg tovább fajul. (Te kis pcsa, ne picsogj már, fogd be, húzz innen, kis pcs stb fordult már elő) mindig rászólok hogy állítson magán. Aztán eltelik pár óra és bűntudata van, sír, állandóan beképzeli hogy a gyerek haragszik rá, utálja őt biztos amiért így viselkedik vele. Egyébként a gyerek még nem fogja fel, de csak idő kérdése. És én viszont felfogom és teljesen kétségbe vagyok esve. Ki fog ebből lábalni valahogy? Ez depresszió? Ha szedne valami nyugtatót az segíthetne? Vagy csak függő lenne tőle?

Kihez forduljak? Milyen szakszerű segítséget tudok neki még keresni?

Sajnálom, hogy ez lett belőle. Egyrészt átverve érzem magam, hogy 12 év után teljesen kifordult magából, pedig ő akarta a gyereket jobban. De lehet hogy a haláleset váltotta ki ezt és a gyerek csak a hab a tortán.

Tudom, itt mindenki elválna. A valóságban annál kicsit nehezebb lépni, mint leírni. A kapcsolatunk hosszú évek óta nagyon jó volt, teljes összhangban működtünk minden téren. Egy éve tart ez az állapot.

Ha valakinek volt hasonló tapasztalata, ossza meg kérem.