Van kiivezető út a zsákutcából?

A barátom 40 év körüli, én magam harmincas, tíz évvel vagyok fiatalabb mint ő. A kapcsolatunk kezdetén (internetes kapcsolat) naponta telefonált, beszélgetttünk, ez tartott kb. három hétig, azóta heti két alkalommal beszélgetünk telefonon, mindig a megszokott időkben, Nagyon ritkán, csak elvétve hív máskor is, s akkor mindössze néhány percig beszélgetünk. S mindeközben azt állítja, hogy szeret, hogy fontos vagyok neki. Találkozgatunk is kb. havonta egyszer, jól megvagyunk egymás társaságában, de én sem érzem azt, hogy ez egy mindent elsöprő szerelem lenne. De ő ugyanakkor azt állítja, hogy nagyon fontos vagyok neki. Távkapcsolatról van szó egyébként, több mint 200 km a köztünk levő távolság. Már két éve tart ez a felemás kapcsolat, s néha az az érzésem, hogy kitart mellettem, mert jobb nem akad neki. Egyébként nagyon elfoglaltak vagyunk mindketten a munkánkból kifolyólag. S amikor találkozunk is, közös programokat szervezünk, akkor is minden költséget mérnöki pontossággal megfelezünk. Persze, ezt én ajánlottam fel a kezdetek kezdetén, de azóta már úgy érzem, hogy legalább egy vacsorát, ha fizetne, amikor együtt vagyunk... hát legalább ennyi már beleférne. Nagyon sokat agyalok mostanában ezen a helyzeten, s ezért gondoltam, hogy esetleg kívülállók véleményét is megkérdem. Előre is kösz az őszinte válaszokat. Ne kíméljetek!!!