Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Párom miért nem érti meg,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Párom miért nem érti meg, hogy tök hülyeséget csinál anyagilag?

Figyelt kérdés

Mielőtt összeköltöztünk, vett egy lakást, amit teljesen felújított, azonban a felújításból maradt összesen 5 millió forint, amit felesben fizetünk (én költöztem össze vele). Én havonta utalok 90 ezret, ő is 90 ezret, ezzel havi 180 a törlesztés. A párom nagyon jól keres, és én is, azonban meddig én csak a szükséges minimumot törlesztem, ő a saját pénzéből agresszívan több hónapokat előtörleszt, aminek semmi értelme. Ha ő a saját pénzéből 450 ezret kifizet havonta az én 90ezremmel azért, hogy hamarabb ki legyen fizetve, sokat bukik, mert a többszázezer forint mehetne állampapírba, ami 1 év alatt akár fél hónapnyit tudna kamatozni, de ő hajthatatlan és inkább minél hamarabb ki akarja fizetni.

Én még 2 évig utalok majd neki kb 90ezer forintot, amit majd ő betesz állampapírba, de úgy érzem, ilyen jó kamatozás mellett teljesen értelmetlen valamit előtörleszteni, aminek fix törlesztése van havonta, csak azért, hogy 2-3 év helyett 1 év alatt ki legyen a lakás fizetve.


2023. jún. 16. 20:33
1 2 3 4 5
 21/49 anonim ***** válasza:
97%
Nekem már csak egy kérdésem van. Ennyi ésszel milyen munkával lehet jól keresni?
2023. jún. 16. 20:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/49 A kérdező kommentje:
Amikor az előző párjával szakítottak, mindent feleztek szakítás után.
2023. jún. 16. 20:51
 23/49 Sunshinedoll ***** válasza:
98%

Az ő lakása, ő felelőssége.

És egy párkapcsolatban is van olyan, hogy a te részed és ő része. Nem vagy a felesége. Bár mondjuk én feleségként sem fizetném a férjem lakását. Nincs a nevemen, ha a férjem megcsal, kidob, elválunk, akkor a lakás az ő nevén lesz, az én pénzemnek meg annyi.

2023. jún. 16. 20:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/49 anonim ***** válasza:
94%

"Ha neadjisten szakítanánk, akkor is megbeszéltük, hogy elkezdünk majd számolni és minden, amit közösen vettünk (beleértve a hitel) visszajön, de itt nem ez a helyzet."


Papírra van vetve jogilag? Nincs! És már kezdődik is, hogy a te szavad nem ér semmit, mert megbeszéltétek, de ő másképp cselekszik! Mondjuk igaza van, mert jobb előbb lefizetni, mint évekig húzni, hogyha egyszer van rá pénze.


Még a lakbér is oké a részedről, hogyha neki is fizetni kellene érte, de mivel nem kell, mert az övé és te a párja vagy eléggé gáz, hogy te lakbért fizetsz úgy, hogy azt hiszed, hogy minden közös így a felújítási összeg is.

Úgy át vagy rázva, mint a 21 csak szólok. :DDD

2023. jún. 16. 20:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/49 anonim ***** válasza:
73%
Jo kis állambacsi wc papirjaval kitörölheted a nunid, sokat fog erni ha Orbán rablibandája szétlopja az államot.
2023. jún. 16. 20:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/49 anonim ***** válasza:
15%

Vezesd le neki egy papíron, hogy mennyi kamattól esik így el.

Hátha akkor leesik neki.

2023. jún. 16. 20:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/49 Sunshinedoll ***** válasza:
92%
De bocs, mi az, hogy ne adjisten szakítanánk, akkor igy meg úgy lesz? Ez még egy házasságnál oké, ha írtatok szerződést, de egy párkapcsolatban? Te 2023-ban még hiszel a férfiaknak, pláne a saját pénzeddel? :DDDD
2023. jún. 16. 20:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/49 anonim ***** válasza:
98%
#19 De igen, de ilyen összegek esetén már nem elég a szóbeli megállapodás, hogy ja persze, visszaadom majd a több százezer, esetleg milliós összeget, eskü. Nem tudhatod, milyen viszonyban váltok el eleve, normális szakítás esetén lehet betartja a szavát, de ha haraggal váltok el, akkor meg úgy lesz vele, hogy nem ad neked semmit.
2023. jún. 16. 20:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/49 anonim ***** válasza:
98%
Én se értem te miért fizeted más lakásának a felújítási költségeit csak azért mert te ott laksz jelenleg, ki tudja meddig..itt inkább ez a kérdés, nem az hogy a pasid miért fizeti előre a hitelét..az az ő dolga. Arra meg ne alapozz 100%-ban, hogy mi lesz majd közös később. Odaáig el is kell jutnotok. És tudod hogy van ez, ama ma még tökéletes, holnap már a múlté. 🙄
2023. jún. 16. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/49 anonim ***** válasza:
99%

"Próbáljatok meg ne az átlag selejt párkapcsolatokból kiindulni."


Erre fel te vagy az egyik legselejtebb párkapcsolatban. 🤡

2023. jún. 16. 21:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!