Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Párom miért nem érti meg,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Párom miért nem érti meg, hogy tök hülyeséget csinál anyagilag?

Figyelt kérdés

Mielőtt összeköltöztünk, vett egy lakást, amit teljesen felújított, azonban a felújításból maradt összesen 5 millió forint, amit felesben fizetünk (én költöztem össze vele). Én havonta utalok 90 ezret, ő is 90 ezret, ezzel havi 180 a törlesztés. A párom nagyon jól keres, és én is, azonban meddig én csak a szükséges minimumot törlesztem, ő a saját pénzéből agresszívan több hónapokat előtörleszt, aminek semmi értelme. Ha ő a saját pénzéből 450 ezret kifizet havonta az én 90ezremmel azért, hogy hamarabb ki legyen fizetve, sokat bukik, mert a többszázezer forint mehetne állampapírba, ami 1 év alatt akár fél hónapnyit tudna kamatozni, de ő hajthatatlan és inkább minél hamarabb ki akarja fizetni.

Én még 2 évig utalok majd neki kb 90ezer forintot, amit majd ő betesz állampapírba, de úgy érzem, ilyen jó kamatozás mellett teljesen értelmetlen valamit előtörleszteni, aminek fix törlesztése van havonta, csak azért, hogy 2-3 év helyett 1 év alatt ki legyen a lakás fizetve.


2023. jún. 16. 20:33
1 2 3 4 5
 11/49 anonim ***** válasza:
97%
#6! Milyen közös lakásra???🤣 Ez az ő lakása és az is marad.
2023. jún. 16. 20:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/49 anonim ***** válasza:
100%
Meg lakbér(ellenében)a saját párodnál?
2023. jún. 16. 20:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/49 anonim ***** válasza:
98%
Baszki ha nem voltál kezes, csak azért fizetsz, mert ott vagy, akkor jó buta vagy. Külön kasszán vagytok, vagy közös? Fele-fele fizettek mindent amit kell, háztartásba stb? Vagy hogy?
2023. jún. 16. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/49 anonim ***** válasza:
87%

jó ötlet minél hamarabb kifizetni a hitelt, nem értem mi ezzel a baj.

állampapírt nem vennék semmi pénzért :D kinek mi a jó ötlet.

kifizetitek utána már csak élvezni kell a dolgot, és hamarabb kezdhettek el spórolni új autóra vagy bármire hitel nélkül.

2023. jún. 16. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/49 anonim ***** válasza:
100%
Én sem értem miért fizeted az ő lakásfelújítasát, hiszen ebből neked semmivel nem lesz jobb. Vagy ha úgy vesszük fizetsz a lakhatásért, de a lakás tulajdoni lapján akkor sem fog a neved állni akármennyit nyomsz bele.
2023. jún. 16. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/49 A kérdező kommentje:
Próbáljatok meg ne az átlag selejt párkapcsolatokból kiindulni. Ha neadjisten szakítanánk, akkor is megbeszéltük, hogy elkezdünk majd számolni és minden, amit közösen vettünk (beleértve a hitel) visszajön, de itt nem ez a helyzet. A kapcsolatunk rendben van, szimplán csak megkérdőjelezem a pénzügyi döntését
2023. jún. 16. 20:48
 17/49 anonim ***** válasza:
97%
De lakbér a pàrodnak? Nem vagy normális.
2023. jún. 16. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/49 anonim ***** válasza:
93%
Lehúz amig csak vele vagy. Lehet aranyáso a pali.
2023. jún. 16. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/49 A kérdező kommentje:
Külön kasszán vagyunk még, mindent felezünk. De nem értem az itteni hozzászólásokat. Ha nektek valamit a párotokkal fel kell újítani, akkor az nem közösből megy?
2023. jún. 16. 20:49
 20/49 anonim ***** válasza:
95%
Ebben a sztoriban szerintem is te vagy a buta. Ő hamarabb letudja a hitelét, aztán ha szakítotok akármikor, akár 10 év múlva, akkor elvitte egy csomó pénzedet. Legalább lepapíroztátok volna, hogy szakítás esetén ez neked visszajár.
2023. jún. 16. 20:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!