Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Párom túl sokat beszél az anyjával?
Elkezdett zavarni engem hogy a párom túl sokat beszél az anyukájával. 26/f Ha bármiben bizonytalan vagy ki akarja kérni a véleményét egyből hívja az anyját. Nem azt mondom hogy ne beszéljenek de ez engem már zavar egy kicsit. Van hogy elmondom egy adott dologról a véleményem, nem hallgat rám, felhijva az anyját, elmondja ugyanazt amit én és rá már hallgat.
Ha én beszélek anyámmal rámszol, hogy miért kell annyit irkalni, vele szokjak le róla, pedig nem osztok meg mindent vele azért. Csak tartjuk a kapcsolatot mert nem találkozunk azért minden nap.
Túlgondolnám ezt?
25/n





Fhuh, ez akkora redflag, mint a ház. Fordítva én is voltam már ilyen helyzetben, utólag csak azt tudom mondani: MENEKÜLJ!
F










Egyrészt kettős mérce, neki lehet neked nem. Ez csak a korlátozó személyiség típusra jellemző, később ebbe fogsz beleőrülni, borzasztó ilyennel együtt élni
A másik h még mindig az anyja véleménye az első, vagyis egyedül maradsz majd velük szemben, lényegében vannak ők ketten, meg te. Ez sehogy sem egészséges.
Az h naponta beszélnek megelfogadhatoló lenne, ez önmagában nem baj ha egészséges a viszony köztük, de itt nem az.
Tenyleg rendezd le magadban ezt a kapcsolatot és találj alkalmat a szakitasra




















További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!