Láttad már a párodat borzalmas helyzetben? Baleset, betegség, műtét után stb. Változott emiatt a kapcsolatotok?

Láttam.

Kísértem már ki wcre, hánytattam már meg, szedtem már ki neki a kontaktlencséit, akár beteg volt, akár "csak" hullafáradt.

Nem tekintek rá másképp, a mi kapcsolatunk nem egy ilyen "fingsteril" szar, ahol egymás előtt szégyen embernek lenni.

Egy érett, komoly kapcsolathoz bizony az ilyen dolgok is hozzá tartoznak. Az ember van, hogy megbetegszik. Van, hogy ciki helyzetbe kerül. De érett felnőttként, hacsak nem valami álomvilágba képzeli magát, az ilyesmivel tisztában van az ember. Nyilván nem a legkellemesebb dolgok egyike, de ha szeretek valakit, akkor nem csak akkor szeretem, amikor minden tökéletes, amikor fitt, éber, energikus, hanem akkor is, ha baj van, vagy egyszerűen csak kimerült. Szerencsére nálunk ilyen traumatikus élmények még nem voltak, de olyan már volt, hogy (én vagyok a férfi, ő a nő) sántítva jött randira, mert előtte pár nappal volt egy kisebb balesete. Meg olyan is volt, hogy úgy lekapott a nap, hogy az arcomról is hámlott a bőr. Szerintem borzasztóan néztem ki, de őt nem érdekelte. Meg kell érteni, hogy az ilyen dolgok is hozzá tartoznak az élethez.

"Az első

fájdalom majd akkor jött mikor a mentőbe kerültem, erre ha valaki tud magyarázatot, kíváncsi vagyok."

Ez gyakori jelenség. Az ember olyankor idegileg, és hormonálisan is másabb állapotba kerül, aminek az evolúciós magyarázata pont az, hogy ha valami történik az emberrel, akkor utána még biztonságba tudjon vonulni ahelyett, hogy fetrengni kezd. Ez a jelenség az őskorban sokszor tényleg élet-halál kérdése volt, a szervezetünk pedig nem sokat változott azóta. Részben a sokkhatás, részben meg az adrenalin miatt nem, vagy csak enyhén érez olyankor fájdalmat az ember.

"megbánt, mert fáradt munka után"

Ez mondjuk nem jó, ha a munkahelyi problémáit rajtad vezeti le.

"most nekem mindig ez ugrik be"

Mert nem tudtad feldolgozni a történteket, és bocsi, de lehet, hogy te is kicsit egy megideologizált álomvilágban élsz. Vagy legalábbis úgy gondolod, hogy a barátod abban él. Ha ez ekkora probléma nálad, talán érdemes lenne egy pszichológust felkeresni. Sokat segíthet az események feldolgozásában, és abban is, hogy reálisabban lásd a dolgokat.

"Mintha már nem tudnám elhinni hogy a nőt látja bennem"

Bocs, hogy ezt mondom, de ez leginkább a pornón, és tündérmeséken szocializálkódott egyének hozzáállása. Mert ugye a nő az mindig csinos, illatos, még a szellentése is virágillatú, már ha szellent, mert ugyebár tudjuk, hogy a nők se nem szellentenek, se nem kakálnak... Azért egy ép, érett, értelmes férfi tisztában van vele, hogy ez nem így van. Ha valakinek a nő csak addig nő, ameddig nem kap el valami betegséget, vagy ameddig nem derül ki, hogy neki is van anyagcseréje, az az egyén éretlen, dedós, és kapcsolatra alkalmatlan.

"és ezek után amit leirtam fent, én teljesen megértem ha így van."

Miért is?

Bocsi, de én úgy látom, hogy itt te vagy az, aki azt gondolja, hogy a nő az valami teljesen más teremtmény, nem is ember, hanem valami játékbaba, aki nem vérzik, nem hányik, de még üríteni is csak rózsaillatút szokott. Meg kéne értened, hogy az élet nem ilyen.

"mindent megváltoztatott, tönkre tett"

"Fel lehet ezt dolgozni?"

Most őszintén: szerinted egy párkapcsolat a legelső komolyabb betegségig tart? Te hogyan képzeled el például a házaséletet? "Míg az első hányás el nem választ?" A hasmenésről már nem is beszélve. Normális körülmények között ez semmit nem tesz tönkre, és semmit nem kell feldolgozni.

Persze, megesik az ilyen.

Bevett dolog manapság, hogy az apa bent van szülésen. Az se jobb, ha csak a nyers biológiát nézzük.

Egyszer rosszul ítélte meg a pukit a férjem. Nyaraláson voltunk, bekajált valami vírust. Nem nézek rá emiatt másként :D

Ő kétszer látott szülni, illetve két terhességemnél asszisztálta végig a hányásokat, sok-sok pukit, egyebet. Nem változott a kapcsolatunk.

Egyszer a nagyobb gyerek hazahozott egy hányós-hasmenős nyavalyát az oviból, aminek a végén én elájultam a fürdőben hányás közben. Felébresztgetett, ápolgatott, aztán ment minden tovább. Azóta is jó a kapcsolatunk.

Amiket leírtál, teljesen emberi dolgok, a nőiességet nem befolyásolja, mégis miért ne látna továbbra is nőnek? Ha összevesztek, az nem emiatt van, hanem mert a párkapcsolatok ilyenek, néha veszekednek az emberek. Ezek aránya és témája persze nem mindegy, de ez a kapcsolat általános egészségéről szól, nem arról, hogy volt egy csúnya baleseted, ami akár vele is megtörténhetett volna.

Egyszer otthon vetéltem, bár a magzat nagyon le volt maradva a méreteihez képest, azért egy 12 hetes terhesség volt, ezért már inkább volt szülés, mint bármi más. 5-6 órán keresztül szenvedtem a fürdőben, ő végig az ajtó másik oldalán ült, hogy hozzon nekem bármit, amire szükségem van, vagy ha gáz van, elvigyen a kórházba/hívja a mentőt. A fürdő némileg vérben úszott, mert nem mindig bírtam a zuhanyban/vécén megmaradni. Igyekeztem nem nagy mocskot hagyni magam után, zuhanyt kitakarítani, meg törölközővel feltörölni a fürdőt, de mire túljutottam rajta, már az sem érdekelt, annyira fáradt voltam, meg testileg-lelkileg megviselt, csak átrohantam lefeküdni végre.

A férjem meg bejött hozzám, megkérdezte, minden rendben van-e, nyomott egy puszit az arcomra, aztán patyolattisztára feltakarította a fürdőt, bedobta a véres dolgokat a mosógépbe egy mukk nélkül, aztán befeküdt mellém aludni.

Nem néz rám másként. Miért nézne? A vér, a testváladékai, végtermékei, a hús, a csont, stb. mind az élet természetes velejárói. Ha egy kis időre traumatizálnak/sokkolnak is, annak sem kellene tovább tartania pár napnál.