Miért van nárcisztikusnak, bántalmazónak, sőt, konkrétan a sátánnak lehordva az a férfi, aki a párja önbizalmát támadja?

Amelyik nő nem teljesen hülye, előbb utóbb rá fog jönni, hogy ez egy nárcisztikus játszma.

Volt férjem ugyanez volt, csak időben rá jöttem és nem tudott magától függővé tenni.

Meg amúgy sem bírom elviselni, ha korlátozni akarnak, meg visszahúzni. Amikor egy picit is azt érzem, hogy erre megy ki a játék, dobbantok és minden kapcsolatot megszakítok a pasival.

Nagyon sokáig, úgy 26-27 éves koromig nem volt semmi önbizalmam.

De soha nem akartam magam mellé "segítőt". Párt szerettem volna. Partnert. Egyenlő felet.

Az, hogy a saját szerelmének bókol az ember, és nem beszólogat, az az alapok alapja, nem is értem, hogyan gondolhatja másképp bárki is.

Engem egy pasi sem "emel fel", mivel képtelenség, mert a 80%-uk egy senki, akinek semmit nem ér a szava. Amelyik tetszik, és nézem valamibe, az sem tud önbizalmat adni nekem valójában, max. ideig-óráig az illúzióját.

Az önbizalmam saját magam éptítettem fel. Az egyik dolog az volt, hogy elkezdtem keményen edzeni és teljesen átformáltam az étrendem. A másik az, hogy hiába nincs csúnya bőröm és nem kell kompletten megrajzolni az arcom ahhoz, hogy kinézzek valahogy, de mégis megtanultam ügyesen és stílusosan sminkelni, amitől egyből nőcisebb, szebb megjelenésem lett. A sport és a kaja miatt elkezdett átalakulni a testem, így elkezdtem hordani azokat a ruhákat, amik tetszettek, de előtte sose mertem felvenni. De még ez sem volt elég, az önbizalomnak a külső csak egy része, csak egy aspektusa, ami a többi részével kölcsönhatásban van. Attól lett igazán önbizalmam, hogy megszereztem az első normális, jobban fizető munkahelyem, és helyt is álltam ott. Független, teljes értékű felnőttnek éreztem már magam, a világnézetem, véleményem önállóan alakítottam ki, és nem éreztem többé támadásnak, ha valaki nem értett velem egyet, és soha többé nem éreztem úgy egyetlen vita során, hogy én most "beégtem", engem ledöngöltek. Ez a felnőtté válás, érés része a komplett önbizalom témával együtt.

Annyit mondok, hogy most vagyok 31 éves, a drasztikus változás meg 26-27 éves korom környékén indult el. Párom van, vele 10 éve együtt vagyok. Szóval ha esetleg valaki nem tudna következtetni: Vele voltam önbizalomhiányosan, vele voltam, amikor elkezdtem változásokon átmenni, és vele vagyok most, önbizalommal rendelkező, teljes értékű felnőttként is. Eszem ágában nem volt elhagyni. Ő nem nárcisztikus, soha nem volt felém egy rossz szava sem ilyen téren, soha nem próbálta zúzni az önbizalmam, és alap volt, hogy bókolt, támogatott, szeretett mindig is.

Az önbizalom rombolása igenis súlyos bántalmazás. Hányok tőled és azoktól az emberektől, akik szerint ez rendben van.

Volt férjem annyira szeretett, hogy maga mellett akart tartani, nem akart elveszíteni. 50 kilósan (nem vagyok alacsony) azzal évődött, hogy husis vagyok (ennyi vagyok vagy 20 éve, sportolok) ő 100+ kg, de 80 volt, amikor megismertem. Tepertem, sportoltam, topon voltam, én akartam a legjobb és legszebb feleség lenni a földön. De nem tudtam neki elég jó lenni. Elérte, hogy öregnek, kövérnek és értéktelennek érezzem magam. Aztán elváltam, mert nem akartam egy olyan emberrel élni, aki mellett így érzem magam. Azóta volt még egy kapcsolatom, amiben ugyanezt a lehúzó technikát alkalmazta a szánalmas po:csfej, csak ott már hamar rájöttem a játszmára és azonnal lapátra tettem. Na ő vergődött úgy, mint te, kérdező! Vérig volt sértődve, hogy lapátra került.

Most ugyan egyedül vagyok, de nem húz le és nem szól be senki. Ha a tükörbe nézek, nem látom magam kövérnek, öregnek és jól érzem magam a bőrömben. Majd ha egyszer lesz valaki, aki mellett értékesnek érzem magam, akivel együtt fejlődhetünk és akivel szárnyakat adhatunk egymásnak, akkor örülni fogok. Amennyiben nem lesz ilyen, akkor jó így is. Soha többé nem hagyom magam lehúzni.

Mindig van kockázat egy kapcsolatban. Mondj le arról, hogy totálisan kontrollálni akarod a másikat. Sokkal nagyvonalúbbnak és lazábbnak kell lenned az életben.

50f

Amúgy arra senki nem gondol, hogy EMBERFÜGGŐ, hogy mi a helyes hozzáállás.

Megeleht, hogy egy nagyképű, dicsekvésre és mások lenézésére hajlamos nőnél/férfinál nem az önbizalom pimpelése a legkirályabb húzás, hanem éppen az ellenkezője. Nyilván nem megalázásról és öncélú bunkózásról beszélek, de egyes esetekben szerintem pont arra van szüksége az embernek (nekem is), hogy egy kicsit helyre tegyék, és ne duzzasszák tobább az egóját.

35

Az olyanok már eleve össze sem jöttek volna az olyanokkal, akik direkt "sérült" nőket keresnek, hátha az beléjük kapaszkodik.

35

Ha ilyennek tartasz valakit, minek jönnél vele össze?

Ne próbálkozz, nem fogod kihozni sehogy sem, hogy normális dolog párkapcsolatban "helyretenni a másikat".

37

Lol XD

Mert te úgy gondolod, hogy csak galamblelkű Krisztusbuddhákkal lehet párkapcsolatban élni? Szerintem szállj le a földre közénk.

Vannak bunkóságra, lenézésre, beszólogatásra vagy épp önzésre HAJLAMOSABB emberek. Nem szélsőségekről beszélünk, hanem hajlamról, vérmésékletről. Szerintem aki igazán szereti a párját az nem valami huszadrangú romantikus regényből ellesett ostoba rajongással fordul felé, hanem a sajátja mellett a párja érdekeit is figyelembe veszi.

Márpedig egy hangoskodóbb, tapintatlanabb embernek nem az az érdeke, hogy valaki még tovább bátorítsa mások leszólásában. Elképesztően idióta majomszeretetre vall az ellenkezője.

38

Te meg vedd észre, hogy egy pillanatig sem beszéltem nemekről. Köszi.